Ország-világ

2021.03.25. 07:05

A budaváriak V. Naszályi Mártától is elvárják a bocsánatkérést

Véleményük szerint a budai Vár épületeinek helyreállítását a vészkorszakkal azonosítani mérhetetlen rosszhiszeműségre vall.

A Budavári Lakosok Szövetsége bocsánatkérésre szólította fel az I. kerület balliberális polgármesterét, V. Naszályi Mártát, a valótlan állításokat terjesztő sajtóorgánumoktól pedig helyreigazítást kért. Tóthné Z. Nagy Erzsébet, az egyesület elnöke a Magyar Nemzet kérdésére kijelentette: a budavári épületek helyreállítását a vészkorszakkal azonosítani mérhetetlen rosszhiszeműségre vall, ezért V. Naszályi Mártától is jogosan várható el, hogy elnézést kérjen.

„Köszönjük levelüket és a kritikai megjegyzéseket. Nem állt szándékunkban történelmi összefüggéseket félreérthetően bemutatni. Ezért bocsánatot kérünk, és tájékoztatjuk, hogy időközben a videófelvételt egy szerkesztőségi megjegyzéssel láttuk el” – idézte a Deutsche Welle vállalati szóvivőjének, Christoph Jumpeltnek az üzenetét Tóthné Z. Nagy Erzsébet, válaszul arra a közleményre, amelyben V. Naszályi Márta, Ungváry Krisztián és Tutsek Pál cáfolja, hogy a német állami televízió bocsánatot kért a hazánkat lejárató riportfilmjéért.

A Budavári Lakosok Szövetségének elnöke a Magyar Nemzet kérdésére elmondta, hogy

a szervezet a német közszolgálati televíziónak küldött válaszlevélben azt kérte, hogy a csatorna valamennyi híranyagából törölje a felvételt, az egyesület pedig azoktól a sajtóorgánumoktól – köztük a Telex.hu-tól és a 24.hu-tól – is helyreigazítást kért, amelyek V. Naszályi Mártáék közleménye nyomán azt terjesztették, hogy a bocsánatkérés helyett a Deutsche Welle csupán sajnálkozását fejezte ki a történtekért.

Tóthné Z. Nagy Erzsébet kijelentette: V. Naszályi Márta polgármestertől is jogosan várható el, hogy bocsánatot kérjen, amiért valótlanságokat állított a német tévécsatorna propagandafilmjében, hangsúlyozva, hogy a budavári épületek helyreállítását a vészkorszakkal azonosítani mérhetetlen rosszhiszeműségre vall, valamint a nyilvánosság szándékos félrevezetésére utal. Emellett – fűzte hozzá – a budavári lakosoknak különösen rosszulesett, hogy a videóban azt sejttették, zsidó polgártársaink Magyarország elhagyását fontolják, mivel közismert, hogy a magyarországi zsidó közösség – ellentétben több európai országgal – teljes vallási és kulturális szabadságot élvez, sőt

Magyarországon nem kell állig felfegyverezve védeni a zsidó intézményeket sem.

Kiemelte, hogy a budavári lakosok nagyon büszkék a Nemzeti Hauszmann program segítségével megvalósuló fejlesztésekre, a riportfilmben sugallt vészjósló üzenettel ellentétben pedig a budai Várban semmiféle rossz nem készül, mindössze a második világháborúban megsérült, valamint a kommunizmus idején elbontott épületek rekonstrukciója zajlik.

Mint megjegyezte,

az I. kerület balliberális polgármestere inkább hálás lehetne, amiért gyakorlatilag ajándékba kapja ezeket a hatalmas volumenű fejlesztéseket, amelyek az idegenforgalom fellendülését eredményezik.

Tóthné Z. Nagy Erzsébet arra is kiért, hogy a csaknem húsz éve működő Budavári Lakosok Szövetsége V. Naszályi Márta megválasztása óta már többször is szót emelt azokban az ügyekben, amelyek a lakosság érdekeit sértették. Az egyesület vezetője ezek között említette a sokak felháborodását kiváltó lakásrendeletügyet, a Szentháromság térre és a Tóth Árpád sétányra engedélyezett vásári bódék esetét, valamint a párbeszédes városvezető legújabb húzását is, aki havi 24 ezer forintért adta bérbe az MSZP-hez közeli Politikatörténeti Intézetnek a Borsos Miklós magyar szobrászművész munkásságát és szellemiségét bemutató lakásmúzeumot. Utóbbi ügyben a BLSZ elnöke kijelentette: a baloldali szervezet idetelepítése nem más, mint provokáció, és mélységesen sérti Borsos Miklós emlékét. Tóthné Z. Nagy Erzsébet végül megjegyezte: attól, aki polgármesteri tisztséget vállal, joggal várható el, hogy ne önös érdekek mentén cselekedjen, a kerületi lakosok megosztása helyett pedig igyekezzen a közösség egységének kialakításáért dolgozni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!