Járvány

2021.03.17. 15:04

Engedély nélkül vitt be Nepálba kétezer dózis vakcinát

Vizsgálatot indítottak szerdán a nepáli hatóságok annak a bahreini hercegnek az ügyében, aki hegyet mászni érkezett az országba, ám a nepáli egészségügyi hatóságok engedélye nélkül 2000 dózis koronavírus elleni vakcinát is magával vitt.

A hegymászóként is ismert Mohamed Hamad Mohamed ál Halifa hétfőn érkezett az országba, Nepál manámai nagykövetsége szerint az AstraZeneca által gyártott vakcinákat adománynak szánta.

Santos KC, a nepáli gyógyszerfelügyelet szóvivője újságíróknak azt mondta, a herceg nem kért engedélyt tőlük az oltóanyag behozatalára, annak esetleges felhasználásáról a vizsgálat dönt majd.

A herceg és a bahreini királyi gárdából álló csapata októberben is járt az országban,

ekkor még külön hatósági engedéllyel, Nepál ugyanis ősszel – a járványügyi intézkedések keretében – zárva tartotta határait a külföldiek előtt. A határzárat nemrég feloldották a hegymászók számára, az ország gazdasága ugyanis megsínylette a Himalájába igyekvő turisták elmaradását. A módosított rendelkezések értelmében a hegymászókra egyhetes karantén és egy, az érkezést követően elvégzett koronavírusteszt vár.

Az Utazási és Turisztikai Világtanács (WTTC) adatai szerint az ország bruttó hazai termékének (GDP) közel nyolc százalékát teszi ki a turizmus, amely több mint egymillió munkahelyet biztosít az ott élőknek. A csaknem 30 millió lakosú Nepálban januárban kezdődött meg a koronavírus elleni oltási kampány azt követően, hogy az ország egymillió dózis AstraZeneca-vakcinát kapott a szomszédos Indiától.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!