Ország-világ

2021.04.23. 06:04

Uniós adatok cáfolják a baloldali halálkampányt

Az idei év első 12 hetében 6,6 százalékkal emelkedett a 2019-es adathoz képest a halálozások mértéke. Eddig az EU 16 országából van erre vonatkozó adat, és ezek közül hazánk a kilencedik helyen áll. Windisch László, a KSH elnökhelyettese szerint a járványkezelés hatékonyságát ez a többlethalálozási adat pontosabban mutatja, mint az egyes országok által szolgáltatott koronavírusos hallesetekre vonatkozó számok összehasonlítása.

Budapest, 2021. április 15. Egy kép Balogh Zoltán (MTI/MTVA) fotóriporter A Covid-19 osztályok Magyarországon címû sorozatából, amellyel harmadik díjat nyert képriport kategóriában a 39. Magyar Sajtófotó Pályázaton 2021. április 15-én. MTI/Balogh Zoltán

Forrás: MTI

Fotós: Balogh Zoltán

A járványkezelés eredményét nem lehet egyetlen mutató által kifejezni, értékelni. Az ugyanakkor biztos, hogy a többlethalálozási adatok vizsgálata pontosabb képet fest, mint az egyes országok által szolgáltatott koronavírus okozta halálozásra vonatkozó statisztikák – fejtette ki a Magyar Nemzetnek Windisch László. A KSH elnökhelyettese hangsúlyozta:

Előfordulhat, hogy egyes államokban nem kerülnek be megfelelően az adatok a rendszerbe. Litvánia és Szlovákia például csak a 2020. évi többlethalálozás mintegy egyharmadát számolta el a koronavírus következményének.

Az ezen felül is jelentős halálozási többletre egyelőre nincsen ezen országok részéről magyarázat. Mivel olyan esemény, például háború vagy más jelentős járvány nem ismert, ami magyarázatot adhatna ilyen mértékű halálozási növekedésre, ezért nem kizárható, hogy valójában több országban is magasabb lehetett a tényleges Covid-halálozás, mint a hivatalosan jelentett esetek – mutatott rá Windisch László.

Hazánkban 2020-ban a többlethalálozás 86 százalékát teszik ki a hivatalosan a koronavírus következményeként elismert halálozási adatok, míg a legtöbb EU-s tagállam esetében jóval jelentősebb az eltérés.

Hét olyan uniós ország van, amelyik a többlethalálozás felét sem ismeri el Covid-halálozásként.

„Hiába számol hivatalosan a WHO módszertana alapján egy tagállam, ha valamiért nem ülteti át pontosan a gyakorlatba ezt a metódust. Márpedig sok esetben vélhetően erről van szó, mivel nem lehet más magyarázatot adni arra, hogy ugyanúgy megnő valahol a halálozás, mint a többi államban, de csak az emelkedés feléről ismerik el, hogy a koronavírus következménye volt” – húzta alá Windisch László.

Magyarország az uniós középmezőnyben van a többlethalálozások tekintetében
Fotó: magyarnemzet.hu

A KSH elnökhelyettese felhívta rá a figyelmet, hogy az Eurostat legfrissebb elemzése szerint a vírus előtti utolsó négy év átlagához képest csak tavaly novemberben és decemberben volt a magyar halálozási növekedés az EU átlagánál magasabb. „Még idén január-februárban is alatta voltak a magyarországi számok az unió átlagának” – mondta Windisch László.

Az adatokból az is kiderül, hogy

idén az első 12 hétben, március 28-ig – 2019-hez, az utolsó járványmentes évhez viszonyítva – 6,6 százalékkal emelkedett a halálozások száma hazánkban. Eddig 16 uniós tagállamból van legalább 12 hétre adatunk. Ezek közül a középmezőnyben, a 9. helyen állunk

– ismertette a szakember, aki a pontosság kedvéért arra is felhívta a figyelmet, hogy a többlethalálozási mutató sem mutatja meg egyértelműen az egyes országok járványkezelésének eredményességét, de pontosabb képet fest, mint a tagállamok adatainak összehasonlítása.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!