drogbandák

2021.05.20. 09:54

Több embert lefejeztek egy guatemalai börtönlázadásban

Legalább hét embert meggyilkoltak Guatemalában egy börtönlázadás során szerdán – közölték a latin-amerikai állam hatóságai.

A rendőrség tájékoztatása szerint a lefejezett áldozatokat a Quetzaltenango államban található Cantel település túlzsúfolt fegyintézetének belső udvarán találták meg.

Egy névteleséget kérő rendőrségi forrás arról számolt be, hogy ezek a gyilkosságok helyi bandák és kábítószerkereskedők összetűzéseire vezethetők vissza.

A canteli fegyintézetben jelenleg 2252 fegyenc raboskodik, ami duplája a létesítmény kapacitásának. A guatemalai büntetésvégrehajtási hatóság szerint

az ország 21 börtönében 25 122 ember van rácsok mögött, ami szakértők szerint 370 százalékos túltelítettséget jelent.

Az utóbbi években több véres börtönlázadás is történt a közép-amerikai országban. Az egyik legjelentősebb 2016-ban tizennégy ember életét követelte. Az EFE spanyol hírügynökség felidézte, hogy az akkori halálos áldozatok között volt a befolyása miatt a helyi „börtönök királyaként” emlegetett Byron Lima Oliva egykori katona is, aki 1998-ban meggyilkolta Juan José Gerardi püspököt két nappal az után, hogy az egyházi vezető átfogó beszámolót tett közzé a hadseregnek a guatemalai polgárháborúban elkövetett atrocitásairól.

Guatemala a világ 15 legerőszakosabb országa közé tartozik, tekintettel a rivalizáló kábítószerkereskedők és bűnbandák üzelmeire.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!