Járvány

2021.06.10. 15:08

A kormány köszöni az egészségügyben dolgozók odaadó munkáját

A kormány köszönetet mond az egészségügyben dolgozók odaadással végzett munkájáért, szakmai felkészültségükért, amivel a pandémia minden egyes percében az embereket szolgálták – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma egészségügyért felelős államtitkára csütörtökön a budapesti Szent Margit Kórházban.

Horváth Ildikó azon az ünnepségen mondott beszédet, melyen a 8 éve újra önállóvá vált 124 éves kórház dolgozóinak a koronavírus-járvány idején tanúsított helytállását köszönték meg egy komolyzenei koncerttel.

Az egészségügyért felelős államtitkár Kásler Miklós miniszter nevében is háláját fejezte ki a kórházban dolgozók megfeszített munkájáért.

Horváth Ildikó emlékeztetett arra, a Szent Margit Kórház átvészelt már háborút, az 1956-os harcokat, a sérültek ellátását, és a romokból mindig újjáépült. Az államtitkár szerint a járvány után a kórház most is megújulva és megerősödve tud majd továbblépni.

Azt hangoztatta, hogy

a magyar kormány részéről a kórházban folyó munkát ahogy eddig is, a jövőben is igyekeznek maximálisan támogatni.

Felidézte, hogy „az elmúlt évek során hatalmas összegű támogatások érkeztek a kórházba” azzal a céllal, hogy a dolgozók munkakörülményei javuljanak, a betegeket a legkorszerűbb eszközökkel tudják kezelni és gyógyítani, és hogy a betegek a lehető legnagyobb elégedettséggel mehessenek haza az intézményből.

Hozzátette, büszke az ott dolgozók munkájára, és reményét fejezte ki, hogy most már több időt tölthetnek pihenéssel, a családjuk körében.

A rendezvényen főorvosi és adjunktusi kinevezéseket is bejelentettek, továbbá dolgozóknak adtak át ajándékokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!