Ország-világ

2021.06.08. 06:58

Baján bukott le a Bajnai-közeli gyűlöletportál

Egy, a Magyar Nemzet birtokába került e-mail bizonyítja: a bajai balliberális önkormányzat kapcsolatban van az Ezalényeg.hu nevű gyűlöletportállal. Valószínűleg az sem a véletlen műve, hogy éppen ezen a helyen derült fény az együttműködésre: Bajnai Gordon ugyanis a bácskai városból származik, és segítette a baloldali pártok helyi kampányát, miközben éppen korábbi közeli munkatársai gyártják a baloldali honlap lejárató tartalmait. A rémhírportált tulajdonló cégnek jól megy a szekér: tavaly több mint ötvenmilliós nyereséget termelt, amiből 27 milliót osztalékként vettek ki.

Ünnepélyes átadóra, a kormányzati támogatásból megvalósult Kamarás–Duna szabadstrand fejlesztési projekt lezárása alkalmából tartott, június 16-i rendezvényre invitálta minap a bajai önkormányzat a város egy sor tisztségviselőjét, helyi médiumokat, valamint az MTI-t. Az elektronikus levél kiküldője azonban véletlenül nem használta a titkos másolat funkciót, így aztán minden címzett számára láthatóvá vált a teljes címzetti kör.

A Magyar Nemzet birtokába került e-mail legalján, utolsó meghívottként egy országos terjesztésű, de helyi aloldallal szintén bíró baloldali lejáratóportál is felbukkant, az Ezalényeg.hu.

Bár a helyi momentumos polgármester és a százmilliós összeggel, ismeretlen forrásból működő revolverportál között helyi források szerint régóta érezhető a feltűnő összhang, ez az első dokumentált bizonyíték az együttműködésre. E mögött Nyirati Klára polgármester és a Bajnai család jó viszonya gyanítható. A városból származó Bajnai Gordon mindmáig gyakori vendég Baján, és 2019-ben kampányolt is Nyirati Klárának. A páros a kampányban egy dunai csónakból jelentkezett be a momentumos polgármesterjelölt közösségi médiaoldalán, ahonnan Bajnai Nyiratit ajánlotta,

miközben utóbbi a Bajnairól akkoriban megjelent propagandakönyvet " target="_blank" rel="noopener noreferrer">méltatta.

Nyirati ekkor azt állította, hogy Bajnai „az alatt az egy év alatt, amíg ő volt a miniszterelnök, megmentette a magyar családokat”. Az állítás igazságtartalmát nagyban gyengíti, hogy a könyvből az is kiderül: abban az időben több mint másfél millió magyar család küzdött devizahitellel, de Bajnai a megsegítésükre szinte csak egy nem kötelező érvényű „banki etikai kódexet” fogadott el, így a probléma sokéves megoldása az Orbán-kormányra maradt.

A Bajnai-világ azóta sem maradt hálátlan a korábban angoltanárnőként dolgozó Nyirati nyájas méltatásáért, ezt jelzi az országosan Karácsony Gergely szekerét toló Ezalényeg helyi működése is.

A lejáratóportált a Gyurcsány–Bajnai-kormányok tanácsadója, ifjabb Páva Zoltán tulajdonolja, és a részben Bajnai tulajdonú Datadat Kft. is felbukkan az Ezalényeg.hu környékén.

Egy harmadik közös szál a volt kormányfő köre és a balliberális médium között a főszerkesztő személye, ebben a minőségében Zentai András felel a tartalomért. Zentai a Gyurcsány- és Bajnai-féle Miniszterelnöki Hivatalból – egy rövid kitérővel – a Bajnai által életre hívott Haza és Haladás Egyesületben, majd az Együtt nevű, mára megszűnt liberális pártban, illetve annak ifjúsági szervezetében, az YGEN-ben dolgozott. Zentai később saját vállalkozásba kezdett, mielőtt a rémhírportál főszerkesztői pozíciójába került volna. Bajnai volt munkatársa egyébként tavaly júliusban arról is beszámolt közösségi oldalán, hogy milyen együttműködésben vett részt pártelnöke sajtósaként Dull Szabolccsal, a Telex főszerkesztőjével, aki akkor még az Origó, illetve az Index munkatársa volt.

Zentaiék alpári, közönséges hangvételű propagandaírásai, a járvány idején közölt pánikkeltő tartalmai már többször kiverték a biztosítékot,

valakiknek azonban így is megér sok tízmilliót, hogy a politikai lejáratást űzzék.

Most a korábbi Bajnai-kapcsolataik mellett az is világossá vált, hogy Baja momentumos városvezetése is partner a működésükben.

Jól megy a szekér

Az Ezalényeg.hu portál felelős kiadója a budapesti Dohány utcában bejegyzett Oraculum 2020 Kft. A cég tulajdonosa és ügyvezetője Páva Zoltán, aki a volt MSZP-s komlói polgármester és országgyűlési képviselő, idősebb Páva Zoltán fia. A cégnek jól megy a szekér: a 2021. május végi taggyűlésén egyhangúlag elfogadott, egyszerűsített éves beszámolója szerint több mint ötvenmillió forint nyereséget termeltek, amelyből 27 milliót osztalékként ki is fizettek. A Magyar Nemzet már korábban megírta: a Páva családdal a Gyurcsány–Bajnai-kormányok igen bőkezűek voltak. Ifjabb Páva Zoltán 2008 és 2010 között a Miniszterelnöki Hivatal tanácsadója volt. Egyik cége, a Medich-Technik Bt. csaknem ötmillió forintot kapott szaktanácsadói tevékenységéért 2008-ban. Egy másik céget, amelynek szintén Páva Zoltán a vezetője, az Origó korábbi írása szerint a Demokratikus Koalíció parlamenti frakciója tavaly „social media tanácsadással” bízta meg fél évre 43,1 millió forintért.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!