hitegetés?

2021.06.22. 08:20

Kim Dzsong Un húga üzent Washingtonnak

Az Egyesült Államoknak óvatosabban kell értelmeznie a Phenjanból érkező jelzéseket, hogy ne csalatkozzon – üzente Washingtonnak kedden Kim Dzsong Un észak-koreai vezető befolyásos húga.

„Az Egyesült Államok által dédelgetett téves elvárások még keserűbb csalódást okozhatnak” – idézte a KCNA phenjani hivatalos hírügynökség Kim Jo Dzsongot, aki az Észak-Koreát irányító kommunista Koreai Munkapárt propaganda- és agitációs osztályának vezetője. Szerinte az Egyesült Államok úgy értelmezi a helyzetet, hogy magát nyugtassa.

Kim Jo Dzsong feltehetően arra reagált, hogy Jake Sullivan, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója vasárnap az amerikai ABC televíziónak adott interjújában azt mondta: a washingtoni kormányzat érdekesnek találta Kim Dzson Un kijelentését arról, hogy Phenjan kész a párbeszédre és a szembenállásra is az Egyesült Államokkal. „Világos jelzést várunk Phenjantól arra, vajon készen állnak-e rá, hogy tárgyalóasztalhoz üljenek és elinduljunk ebbe az irányba” – fogalmazott Sullivan.

Amerikai szakértők úgy értékelték Kim kijelentését, hogy Phenjan kitart a kivárás taktikája mellett, és nem provokálja az új amerikai kormányt.

Sung King, az Egyesült Államok észak-koreai különmegbízottja hétfőn azt mondta, hogy bárhol és bármikor feltételek nélkül hajlandó találkozni észak-koreai illetékesekkel, és mihamarabb várja a pozitív választ Phenjantól.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!