AMERIKAI SERIFFHELYETTES OKTATJA

2021.07.08. 08:07

Ősztől már a magyar rendőrök is sokkolhatnak

A nemzetközi tapasztalatok szerint a Taser sokkolóval felszerelt rendőri egységeknél ritkább a fegyverhasználat, ezzel minimálisra csökkenthető a jogszerű, ám mégis halálos kimenetelű rendőri intézkedések száma. Agresszív támadás elhárítására vagy szökésben lévő bűnöző megállítására használják.

Forrás: Shutterstock / illusztráció

Fotó: Shutterstock

A Magyar Nemzet információi szerint egyelőre harminc darab Taser X2 típusú modern elektromos sokkolót kapott a rendőrség. Az Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztatása alapján az eszközök a Rendőrségi Oktatási és Kiképzési Központhoz kerültek, hogy a hivatásos állományt kiképző instruktorok sajátítsák el először azok használatát.

A közterületi szolgálatot ellátó járőrök és a nyomozók – a tanfolyamok és a beszerzések rendjéhez igazodva – előreláthatólag az utolsó negyedévben kapják meg a sokkolókat.

A magyar rendőrség először 2011-ben szerzett be kipróbálásra három elektromos sokkolót, majd később, 2016-ban ötszáz sokkolópisztoly és ezer sokkolóbot beszerzésére írtak ki pályázatot. A tavaly indult fegyverzetmodernizációs program idén jutott el abba a stádiumba, hogy a hivatásos állomány szolgálati maroklőfegyvereinek cseréje mellett ezt a külföldön már bevált eszközt is alkalmazhassa a magyar rendőrség. A most rendszerbe állítandó eszközt a rendőrség mellett a Terrorelhárítási Központ műveleti egységei is megkapják.

Az amerikai Taser X2 kétlövetű elektródkilövő, amellyel ötméteres távolságon belül két lövést is le lehet adni: hibázás esetén akár egy második lövést vagy két találattal két célpont sokkolását is lehetővé teszi.

A gyártó az eszközt lézeres célpontkijelölővel is ellátta, ami garantálja a pontos használatot, valamint a vétlen személyek biztonságát.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatóinak Taser-kiképzésébe egy amerikai rendőrt is bevontak, Kelemen János seriffhelyettest. A magyar származású, 16 éves rendőri múlttal rendelkező rendőrtiszt jelenleg az USA egyik speciális rendőri egységénél dolgozik

kiképzőként, egykori mentőtisztként elsősegélynyújtásban is jártas. A Taser használatánál utóbbi nagy jelentőséggel bír, hiszen az áramütést elszenvedő célszemély egészségéért, testi épségéért a sokkolót használó rendőrök felelnek.

A szakértő szerint mindenki másképp reagál a készülékre. Az általános fizikai és pszichés állapotban lévő emberek szervezetét – nyugodt körülmények között – a rövid ideig tartó elektromos impulzus nem károsítja. Az illető néhány perc után magához tér, de ha rövid idő elteltével megismétlik a sokkolást, bénulásos tünetek alakulhatnak ki. Egyes vérnyomáscsökkentő és szívgyógyszerek, élvezeti szerek – nikotin, koffein, drog – használata után másképp reagálhat az elektromos sokkra a szervezet: szabálytalan szívműködés léphet fel.

A Taser X2 kis áramerősségű, nagyfeszültségű elektromos kisüléssel stimulálja az érző- és mozgatóidegeket. A bőrben található érzőidegek felveszik az elektromos impulzusokat, a sokkolt ember lebénul. Az amerikai modell szerint az eszköz csak akkor alkalmazható, ha a sokkolót használó rendőr mellett van olyan járőrtárs, aki biztosítja az intézkedést, és a sikertelen sokkolás után éles lőfegyvert használhat.

Az amerikai kiképző kiemelte, a magyar rendőröknek azt is meg kell tanulniuk, hogyan távolíthatják el szakszerűen és biztonságosan az eszközt a sokkolóval meglőtt személyből.

A rendőröknek mindig a gyengébb kezük oldalán kell ­viselniük a Tasert, így nem keverhetik össze a lőfegyverükkel még stresszhelyzetben sem. A hatályos magyar jogszabályok szerint nem fegyvernek, hanem kényszerítő eszköznek minősülő sokkoló használatához vizsgát kell tenniük a rendőröknek, amit évente kétszer meg kell ismételni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!