ünnep előestéje

2021.08.19. 22:45

A kereszténység nemcsak nemzetmegtartó, hanem nemzetet teremtő erő is

A kereszténység nemcsak nemzetmegtartó, hanem nemzetalkotó, nemzetet teremtő erő is – mondta Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke csütörtökön Budapesten.

Az államalapítás ünnepének előestéjén tartott ökumenikus istentiszteleten Balog Zoltán kiemelte: a hit sosem deklarációval indul, amelyet egy közösség minden tagja aláír, hanem személyes döntéssel. Ha pedig ez a döntés hiteles, abból közösségi erő lesz. Első királyunk, István művében e kettő, a személyes hit és a közösségért vállalt felelősség ott találkozik, ahol csak a hiteles, hűséges keresztény ember életében találkozhat: az imádságban.

Ezért írta fiának a keresztény uralkodó nélkülözhetetlen sajátosságait sorolva: „az imádság a királyi üdvösség legnagyobb járuléka” – mondta a református püspök.

Balog Zoltán a Márk evangéliumában szereplő vak Bartimeus történetét magyarázva kiemelte: István királyban és a Jézus által meggyógyított Bartimeusban a hitük a közös. És mindkettejük hitéből közösségi erő lett: Bartimeuséból Jézust követő tanítványság, Istvánéból nemzet.

A vak Bartimeus Jézus kérdésére, „mit kívánsz, mit tegyek veled?”, ezt feleli, „Mester, hogy újra lássak”. István pedig ezt az imát ajánlja fiának: „Uram, (...) ne hagyj engem álnok gondolatban! Küldd le a bölcsességet, hogy munkámban, a kormányzásban segítsen, és így felismerjem, mi a kedves a szemednek”.

Mindketten ugyanazt kérik: hogy lássanak. Aki pedig ezt kéri, az beismeri vakságát, azt, hogy

„Isten nélkül vakok vagyunk”.

Bátorság kell ennek a kimondásához, és István bátor volt ebben is.

Látta maga körül azokat, akikért felelősséget vállalt, ismerte a magyarok értékeit, de tudta, biztos volt benne, hogy „amíg Isten meg nem nyitja a mi szemünket, addig a gazdagságunk is ellenünk fordulhat”.

– Ez a tudás a mi örökségünk, amit Szent István postásként közvetített, mert ő maga is kapta.

A tudás, ami egy nagyobb méltóságtól, a teremtő és szabadító Istentől ered

– tette hozzá Balog Zoltán.

A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) által szervezett istentiszteleten részt vett és imát mondott Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek, Steinbach József református püspök, a MEÖT elnöke, Kondor Péter evangélikus püspök, Papp János, a Magyarországi Baptista Egyház elnöke, Pataky Albert, a Magyar Pünkösdi Egyház elnöke, Khaled A. László, a Magyarországi Metodista Egyház szuperintendense, Fischl Vilmos, a MEÖT főtitkára, Róna Tamás főrabbi, a magyarországi ortodox egyházak és az anglikán egyház képviselői.

Az istentiszteleten jelen volt mások mellett Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Karácsony Gergely főpolgármester és Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!