Ország-világ

2021.08.27. 17:51

Milliárdokat hozhatna az atlétikai vb

A balliberális oldal azzal állt elő, hogy Budapest visszalép a 2023-as atlétikai világbajnokságtól, pedig a sportesemény gazdasági szempontból is sokat jelentene az országnak.

Budapest, 2021. augusztus 3. Az épülő atlétikai stadion Budapesten a Mol épülő székházából fotózva 2021. augusztus 3-án.

Forrás: MTI

Fotó: Máthé Zoltán

A Demokratikus Koalíció és Karácsony Gergely főpolgármester is azt kezdeményezte, hogy Budapest mondja le a 2023-as atlétikai világbajnokság megrendezését. A Magyar Nemzetnek nyilatkozó sportközgazdász szerint ez jelentős presztízsveszteséget jelentene, ugyanakkor arra még nem is akadt példa, hogy egy rendező ország visszamondott volna egy ilyen szintű eseményt.

Az olimpia és a labdarúgó világ-, illetve Európa-bajnokság után az atlétikai vb számít a legrangosabb sporteseménynek – mondta Szabados Gábor. Ez utóbbi verseny azt jelenti, hogy mintegy kétezer sportoló érkezik az adott országba. Ez az ötöde egy olimpiai részvételnek, ami jelentős arány – magyarázta.

A szakember jelezte azt is, hogy az atlétika több tízezres stadionokat tölt meg nézővel napokon keresztül. Ha egy stadionba hatvanezren férnek be, akkor egy tíznapos eseményen hatszázezer néző előtt zajlanak a versenyek.

A kétezer sportoló mellé oda kell számolni a kétszer vagy háromszor ennyi stábtagot is, de ne hagyjuk ki a média képviselőit sem. Összességében több mint százezer emberrel lehet kalkulálni, ami turisztikai szempontból is jelentős. Az emberek költenek a szállásra, az étkezésre, az utazásra és az ajándéktárgyakra is.

Minimum száz eurós napi fogyasztással lehet számolni, de ez az alsó határ, ennél ugyanis többet is elkölthet egy ember a verseny napjain. Ez a gazdaságnak legalább tízmilliárd forintos bevételt jelent

– hangsúlyozta Szabados Gábor.

A közgazdász arra is felhívta a figyelmet, hogy a turizmus fellendítése mellett más jelentősége is van annak, ha egy ország megrendezhet egy ilyen eseményt, mint az atlétikai világbajnokság.

Nagyon fontos megemlíteni, hogy elkészül egy olyan infrastruktúra, amelyet a vb után mi magunk is használni tudunk, nemcsak atlétikára, hanem más sporteseményekre is. Az építmény utóhasznosítása évtizedekig hasznot jelent.

Miután Budapesten egyébként már elkezdődött az építkezés, a stadion és a környezete akkor is felépül, illetve megszépül, ha mégsem rendeznénk meg az eseményt – magyarázta. A szakértő szólt arról is, hogy a világbajnokság erősítené Magyarország és azon belül Budapest nemzetközi imázsát, ami később gazdasági szempontból is kifizetődik.

Ezt úgy kell elképzelni, hogy Budapest tíz napon keresztül folyamatosan a nemzetközi médiában szerepelne. Gyakorlatilag a világ összes országában közvetítik ugyanis az atlétikai versenyszámokat a világbajnokság alatt. Az atlétika az a sportág, amelyet minden országban lehet űzni, és űzik is. Beleértve az afrikai országokat is, mivel nem feltétlenül szükséges hozzá olyan infrastruktúra, mint a labdarúgáshoz. Az atlétika egyébként az Egyesült Államokban is az egyik legnézettebb sportág – mondta Szabados Gábor.

Ha Budapest lemondaná a világbajnokság megrendezését, annak biztosan lenne negatív hatása. Magyarországnak jelenleg jelentős a presztízse és a hitele a sportesemények terén. Nyilván ha most visszalépünk, akkor a jövőben kevésbé lennénk megbízhatók, és hosszú idő alatt lehetne mindazt visszaépíteni, amit eddig elértünk – tette hozzá a szakértő.

Borítókép: Az épülő atlétikai stadion Budapesten a Mol épülő székházából fotózva 2021. augusztus 3-án.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!