Ország-világ

2021.08.10. 18:58

Zsidóbérencezett, és zsideszezett az előválasztáson induló jobbikos

A baloldali előválasztás résztvevője lesz az a jobbikos Süle Zsolt is, aki több párttársához hasonlóan korábban rendszeresen tett a zsidókat és a cigányokat gyalázó kijelentéseket, és gyakran osztott meg például a Kuruc.infóról származó szélsőséges, gyűlöletkeltő tartalmakat.

Újabb jobbikos jelöltről derült ki, hogy rendszeresen tesz antiszemita, rasszista megnyilvánulásokat. Süle Zsolt, a párt pápai politikusa 2019-ben a baloldali összefogás támogatásával, kompenzációs listáról került be a város önkormányzati testületébe. A Gyurcsány-párttól az LMP-ig minden alakulat támogatta a politikus megválasztását – írja a Magyar Nemzet.

A képviselő Facebookon megjelent hajmeresztő stílusban megfogalmazott posztjai egyáltalán nem zavarják a szivárványkoalíció tagjait, így Süle az előválasztási folyamat végén akár képviselőjelölt is lehet.

Fotó: Facebook

Süle már évek óta antiszemita véleményeket posztol. Az egyik ilyen szóban forgó komment 2013-ban született, amikor a rendőrség nem engedte, hogy egy időben a holokauszt áldozataira emlékező, az Élet menetével a szélsőjobboldali Nemzeti Érzelmű Motorosok Adj gázt! jelszóval vonuljanak fel. Akkoriban többen is a motoros felvonulás betiltását követelték, köztük Steiner Pál MSZP-s képviselő is.

Ezzel összefüggésben a jobbikos képviselő úgy fogalmazott a közösségi oldalán, hogy „az MSZP-s zsidó mondja meg, mit csináljon a Viktor... Hát ennyit a fityiszről!”.

Süle megosztott egy kuruc.infós mémet is, amelyen az állt, hogy „Na, akkor írjad szépen Vitya! mától csak az vonulhat fel Judapesten, aki igazolni tudja, hogy ő is a holokauszt áldozata, […] továbbá motorkerékpárjának betűi így kezdődnek: JEW.” Szintén 2013-ban a jobbikos megosztott egy kurucinfós cikket is, amelynek az volt a címe, hogy „A rettegésből Budapesten konferenciázó zsidók igazi arca: hazánk elpusztításával fenyegetőznek.”

Fotó: Facebook

Ugyanabban az esztendőben azért is kifakadt a szélsőjobboldali politikus, mert a Győri ETO futball klub vezetősége az izraeli Maccabi elleni Bajnokok Ligája selejtezőre nem engedett bevinni árpádsávos és Nagy-Magyarországot ábrázoló zászlókat.

„Zsidóbérencek!!! Mióta tiltott jelkép az Árpád-házi zászló és a Nagy-Magyarország térkép, […] ti undorító férgek!!!” – írta Süle az eset kapcsán.

A 2014-es választás előtti kampányban az antiszemita képviselő egy olyan mémet is megosztott, amely „Zsidesznek” aposztrofálta a kormánypártot, emellett pedig több bejegyzésben gúnyosan „Orbán rejtett erőforrásaiként” emlegette a cigányságot.

Fotó: Lenovo

Fotó: Facebook

Egy 2017-es Facebook-bejegyzésében pedig azt kifogásolta, hogy „pont” Pápai Joci adott koncertet március 15-én, és felsorolt jó néhány olyan nem roma származású művészt, akik szerinte elfogadható előadók lettek volna.

Fotó: Facebook

Süle csak az egyike azoknak az előválasztáson elinduló jobbikosoknak, akinek antiszemita, és rasszista nézetei a közbeszéd témájává váltak az utóbbi időben. Nemrégiben Tóth Péternek, a Csongrád megyei Jobbik elnökének a múltjából kerültek elő fajgyűlölő, neonáci megnyilvánulások.

Az őszi baloldali előválasztáson a DK által is támogatott jelölt – aki mellett Gyurcsány Ferenc személyesen kampányolt, illetve akivel közösen fotózkodott – egyebek mellett nyíltan követelt fajvédelmet, bibsizett, a homoszexuálisokat pedig genetikai hulladéknak nevezte.

A 24.hu még 2014-ben számolt be róla, hogy Tóth a saját közösségi oldalán egyebek mellett a görög neonáci Arany Hajnal pártot is dicsőítette. Egy arról szóló újságcikk kapcsán pedig, amely a zsidóságot állította be a világ problémájának, Tóth arról értekezett, hogy „már 1920-ban is látták a problémát„. A Kurucinfó egyik cikke kapcsán, amelyben arról számoltak be, hogy Csongrád megye egyetlen iskolájában sem kértek zsidó hitoktatást, Tóth Péter megköszönte a jobbikos „harcostársai” munkáját. Tóth egy helyen még arról is értekezett, hogy megszüntetné Szlovákiát, másutt pedig a cigányság által „elfoglalt terek” visszaszerzését sürgette.

Nem ő az egyetlen

Másik nagy botrányt kavaró eset volt, amikor Bíró László gyűlöletkeltő kijelentéseire derült fény. A tavalyi, szerencsi időközi választáson a szivárványkoalíció pártjai által támogatott jelölt – akit a szeptemberi előválasztáson is elindítja a pártja – egyebek mellett tetűcsúszdásoknak nevezte a zsidókat, Budapestet pedig Judapestnek titulálta, valamint zsidó-uzsora banktőkét emlegetett.

Bíró egy nyilatkozatában azt is hangoztatta, hogy „a Hasszánoktól és a Sztojkáktól” is meg kell védeni az országot, amivel a muszlimokra, és a cigányokra utalhatott.

Először Setét Jenő roma aktivista hívta fel a figyelmet Bíró László elfogadhatatlan kijelentéseire, és a rasszista jelölt visszaléptetését követelte, ahogy számos baloldali értelmiségi, és politikus. Ennek ellenére a baloldal kitartott a fajgyűlölő jelöltje mellett, de Bíró végül vereséget szenvedett Koncz Zsófiától (Fidesz) a szerencsi időközin. Figyelemre méltó, hogy a Jobbik az őszi előválasztáson is Bíró Lászlót méreti meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!