Ország-világ

2021.09.27. 15:31

Rétvári: a baloldal minden külföldi kérést kiszolgálna, amennyiben hatalomra kerülne

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a balliberális kormányok idején elvettek egy havi bért és nyugdíjat az emberektől.

Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke hétfőn, az Országgyűlésben tartott napirend előtti felszólalásában kijelentette: Németországból üzenete érkezett Orbán Viktornak. A baloldali politikus szerint az európai politika változásainak Magyarországon is nagy jelentősége van. Hozzátéve: a szociáldemokrata gondolat él és fejlődik – írja a Magyar Nemzet.

– Az SPD győzelme azt mutatja: a választók értékelik az emberközpontúságot – vélte a politikus, aki szerint Orbán Viktor és a Fidesz felett eljárt az idő. Továbbá Tóth Bertalan szerint az előválasztási sátrak előtt „hömpölygő sorok” is azt mutatják, hogy világnak nincs szüksége „illiberális„ politikusokra.

A szocialista pártvezető véleménye, hogy az MSZP és a Párbeszéd szövetsége a jövő programját kínálja. – A világ, és benne Európa ebbe az irányba tart, és erre a balra kanyarodó vonatra Magyarország s fel fog szállni – közölte Tóth.

Válaszában Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának az államtitkára rögzítette:

Magyarország mindig akkor járt jól, amikor a magyar emberek szabadon elmondhatták, hogy ki legyen a miniszterelnök. Miért külföldről várja, hogy bele szóljanak a magyar politikába?

Hozzátéve: „a baloldal minden külföldi kérést kiszolgálna, amennyiben hatalomra kerülne. Láthattuk, hogy amikor a baloldal kormányzott, akkor milliárdosokat juttatott hatalomba Magyarországon, miközben elvettek egy havi bért és egy havi nyugdíjat”. – Ez az a baloldali program amit vissza akarnak hozni? –vonta kérdőre Tóth Bertalant az államtitkár.

– Tizenkét százalékos munkanélküliséget eredményezett a balliberális kormányok tevékenysége.

Emellett az IMF hitellel eladósították az országot, csődközeli helyzetbe juttatták az önkormányzatokat, deviza hitelekbe kergették az embereket, a családoktól elvették a támogatásokat. Ezen felül megemelték az áfát 2006-ban, valamint ingatlanadót vezettek be, kórházakat zártak be, de még sokáig lehetne folytatni a sort a négyes metróval vagy az őszödi beszéddel

– emlékeztetett Rétvári, hozzátéve: „ebből nem kérünk”.

„Ez az önök rendszerváltása?”

– Az elmúlt napokban bebizonyosodott, hogy az előválasztás tényleg a demokrácia ünnepe – hangoztatta napirend előtti felszólalásában Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke, hozzátéve: „nem zavarta a választókat az eső és Fidesz megfigyelése”.

– Sokan megmozdultak annak ellenére, hogy az ellenzéknek nem volt lehetősége tájékoztatni a lakosságot az előválasztásról – mondta a baloldali politikus, majd megjegyezte: „nem adott érdemi tájékoztatást a közmédia az előválasztásról.”

– Sok millióan látták, kísérték figyelemmel a miniszterelnök-jelölti és képviselőjelölti vitákat. Bebizonyosodott, hogy ez egészen más, mint a Fidesz hazug nemzeti konzultációi – vélekedett Schmuck, aki a sokszínűségről szólva közölte: „az ország nem egy narancsszínű massza.”

– Az ellenzéki pártok a nézetkülönbségeket félre tudták tenni és készek vagyunk az újabb rendszerváltásra – tette hozzá az LMP-s képviselő – írja a Magyar Nemzet.

Rétvári Bence államtitkár szerint a baloldali politikus

valójában a Gyurcsány-showról beszélt, melynek vezetője maga Gyurcsány Ferenc.

– Annyi taktikai érzéke legyen a baloldalnak, hogy ne az a jelölt mondja el ezeket a dicshimnuszokat, aki egyedüliként indul a saját körzetében – mutatott rá a politikus. Az államtitkár emlékeztetett: a baloldal valódi vezetője megbuktatta Medgyessy Pétert 2004-ben, meghamisította a költségvetési számokat Brüsszel felé, lovasrohamokat intézett a magyar tüntetőkre, megfenyegette és kiabált a vele egyet nem értőkkel Debrecenben. Az államtitkár azt is felidézte, hogy Gyurcsány földönfutóvá tenné azokat a művészeket, akik nem értenek vele egyet

– Szabó Tímea börtönnel, Jakab Péter nemi erőszakkal fenyegeti a képviselőket. Ez az árkok betemetése? Ez az önök rendszerváltása?

– kérdezte Rétvári Bence a baloldali politikustól.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!