halálos veszélyben

2021.10.30. 09:31

Családja szeme láttára gyilkoltak meg egy újságírót Mexikóban

Újabb újságírót gyilkoltak meg Mexikóban – közölte pénteken Chiapas állam ügyészsége.

A tájékoztatás szerint Fredy Lópezt csütörtök este lőtték agyon a dél-mexikói San Cristóbal de las Casas városában található otthona előtt. A helyi sajtó szerint a merénylet López felesége és két gyermeke szeme láttára történt. A család éppen López anyjának születésnapi ünnepségéről ért haza, amikor az ismeretlen tettes leadta a halálos lövéseket.

Az 58 éves újságíró az 1980-as és 1990-es években különböző országos, illetve regionális sajtóorgánumoknak dolgozott, a többi között a Notimex mexikói hírügynökség és az El Universal című lap latin-amerikai tudósítójaként. Később saját lapot alapított Jovel címen, amely néhány hónapja szűnt meg.

A Riporterek Határok Nélkül nevű nemzetközi jogvédő szervezet szerint

Mexikó az egyik legveszélyesebb hely a világon a sajtóban dolgozók számára.

Az országban a legtöbb gyilkosságot a kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatban követik el, újságírókat azért vesznek célba, mert beszámolnak ezekről az ügyekről, de a politikai korrupció feltárása is nagyon veszélyes számukra. Civil szervezetek szerint az újságíró-gyilkosságok elkövetőinek több mint 90 százaléka büntetlen marad.

A mexikói kormány október 5-i jelentése szerint 2018 decembere óta 47 újságírót gyilkoltak meg a munkájukkal kapcsolatban. Mindössze öt esetben sikerült az elkövetőket megtalálni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!