konfliktus

2021.10.20. 08:40

Észak-Korea tengeralattjáróról indított ballisztikus rakétát tesztelt

Észak-Korea kedden tengeralattjáróról indított, új típusú ballisztikus rakétát (SLBM) tesztelt – közölte szerdán a kommunista állam hírügynöksége.

„Az új SLBM nagyban hozzá fog járulni az ország védelmi technológiája fejlődéséhez és a haditengerészet víz alatti műveleti képességeihez” – ismertette a KCNA. Úgy tudni, Kim Dzsong Un észak-koreai vezető nem követte nyomon a tesztelést.

A KCNA tájékoztatása szerint a ballisztikus rakétát ugyanarról a tengeralattjáróról lőtték ki, amelyen 2016 is tesztindítást hajtottak végre egy korábbi típussal.

A KCNA kiemelte, hogy az új típusú rakétának fejlett repülésirányítási rendszere van, amely lehetővé teszi „az oldalmozgást és a siklórepülést is”.

Elemzők megjegyezték, hogy a KCNA által közzétett felvételeken egy vékonyabb és kisebb rakéta látható a korábbról ismert SLBM-típusnál, amit a múlt heti phenjani védelmi kiállításon mutathattak be először. Egy kisebb rakéta kisebb hatótávolságot jelent, viszont többet lehet belőle tárolni egy tengeralattjárón – tették hozzá.

A dél-koreai és a japán hadsereg kedden közölte, hogy Észak-Korea ballisztikus rakétát indított a Japán-tenger felé, folytatva a közelmúltban végrehajtott fegyverkísérletek sorozatát

A fegyvert a keleti partvidéken fekvő Szinpo város közéléből lőtték ki. Ez idén már a nyolcadik nagyobb észak-koreai fegyverteszt.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa diplomaták szerint szerdán ül össze, hogy megvitassa a legújabb észak-koreai rakétatesztet. A zárt ülést az Egyesült Államok és Nagy-Britannia kezdeményezte. A világszervezet határozatai tiltják az kommunista állmnak, hogy ballisztikus rakétákat fejlesszen, amelyek akár nukleáris robbanófejek hordozására is képesek lehetnek.

Kisida Fumio japán miniszterelnök a rakétaindítás miatt megszakította a parlamenti választások előtti kampánykörútját. Arra utasította kormányát, hogy kezdje el felülvizsgálni az ország nemzetbiztonsági stratégiáját, alkalmazkodva a fokozódó észak-koreai veszélyhez, számba véve esetlegesen az észak-koreai katonai célpontok elleni megelőző csapásmérés képességének fejlesztését.

Észak-Korea utoljára 2019-ben tesztelt tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakétát, illetve az idei és tavalyi katonai parádékon legalább két ilyen új rakétát vonultatott fel. Voltak arra utaló jelek is, hogy nagyobb tengeralattjárót próbál építeni, amelyről több ilyen rakétát is el lehet indítani. Az AP amerikai hírügynökség által megszólaltatott szakértők szerint azonban a szankciók alatt lévő Észak-Koreának még évek kellenek, sok forrásra és jelentős technológiai fejlesztésre van szüksége ahhoz, hogy olyan tengeralattjárókat le tudjon gyártani, amelyek csöndben haladnak, és megbízhatóan csapásokat tudnak mérni ellenséges célpontokra.

A rakétaindítás miatt összeült a dél-koreai nemzetbiztonsági tanács, és mély sajnálatának adott hangot amiatt, hogy a kétoldalú diplomácia újraélesztésére irányuló erőfeszítések ellenére történt a rakétaindítás.

Címkék#rakéta

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!