Járvány

2021.10.29. 06:19

Jelentősen megugrott a fertőzöttek száma Norvégiában és Dániában

Dániában 73, Norvégiában 53 százalékkal nőtt a betegek száma az elmúlt pár hétben.

A dán egészségügyi minisztérium által működtetett Állami Szérum Intézet (SSI) csütörtökön 73 százalékos növekedést jelentett október első két hetében a koronavírus-fertőzöttek számát illetően. A legsúlyosabban érintett régió a főváros, Koppenhága térsége volt.

Norvégiában egy hét alatt 53 százalékkal emelkedett a szűrővizsgálatokon kimutatott pozitív teszteredmények száma.

Mindemellett mind a két skandináv országban alacsony szinten van a kórházi kezelésre szoruló fertőzöttek száma.

Dániában és Norvégiában is néhány hete oldották fel a járványügyi szigorítások zömét. A többi között eltörölték a maszkviselési kötelezettséget, illetve az oltási igazolvány felmutatásának szükségét az éttermekben, illetve múzeumokban.

Norvégiában a felnőtt lakosság nagyjából 87 százaléka kapta meg a teljes körű védettséghez szükséges oltásokat. Dániában 75 százalékos ez az arány.

A járványgörbe emelkedése ellenére az oslói kabinet egyelőre nem határozott a korlátozások visszaállításáról. Ingvild Kjerkol norvég egészségügyi miniszter ugyanakkor csütörtökön közölte, hogy szükség esetén bármely pillanatban ismét bevezethetik az óvintézkedéseket.

A fertőzöttek magas számával küszködő Tromső városa csütörtökön ismét figyelmébe ajánlotta a helyi lakosoknak a távolságtartási szabályok betartását, a maszkviselést, illetve az otthoni munkavégzést.

Magnus Heunicke dán egészségügyi miniszter a közszolgálati rádiónak nyilatkozva elmondta, hogy pénteken fogja tájékoztatni a parlamentet a járványügyi helyzetről. Hozzátette, hogy szükségessé válhat bizonyos korlátozások visszaállítása.

Az 5,4 millió lakosú Norvégiában a járvány kitörése óta 204 730 a regisztrált fertőzöttek és 900 a kór halálos áldozatainak a száma. A csaknem hatmillió lakosú Dániában pedig 382 796 fertőzöttet azonosítottak, akik közül 2709-en hunytak el a kórban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!