könyvbemutató

2021.10.07. 14:53

Lehetséges a liberális fősodor ellenében sikeresen kormányozni (videó)

Lehetséges egy országot a liberális fősodor ellenében kormányozni – hangsúlyozta az Alapjogokért Központ igazgatója csütörtökön Budapesten.

Szánthó Miklós a központ tanulmánykötetének bemutatóján közölte: a kutatási projektjük célja volt, hogy elmondja azt, ami az elmúlt tíz évben Magyarországon a politika, a közélet, a gazdaság és az intézményrendszer tekintetében megvalósult.

A 2002-es választási vereség egyik tanulsága volt, hogy a Fidesz

kormányon volt, de hatalmon nem, továbbá a jobboldal úgy gondolta, hogy a gazdasági, szociális és uniós integrációs eredmények önmagukért beszélnek.

Ezzel szemben kiderült, hogy nem elég jót tenni, hanem azt el is kell tudni mondani.

Szánthó Miklós azt mondta, mára a helyzet sok tekintetben megváltozott; a jobboldalnak tudatosítania kell magában az elért eredményeket és ezt el kell tudnia mesélni. A kormány a többi között olyan szociálpolitikai, gazdasági, kormányzásszervezési képességeket mutatott fel, amelyek következtében

2010 óta úrrá tudott lenni a pénzügyi és gazdasági világválság következményein, majd a migrációs krízisen és a koronavírus-járvány okozta válságon is.

A központ ezek részleteit feltáró kutatása 2020 elején indult – idézte fel. A háttér kutatómunka mellett tanulmányok, kisfilmek, vizuális anyagok készültek, továbbá az elmúlt tíz év meghatározó kormányzati szereplőivel készültek mélyinterjúk. Szánthó Miklós

  • Varga Judit igazságügyi minisztert,
  • Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztert,
  • Varga Mihály pénzügyminisztert,
  • Matolcsy György jegybank-elnököt és
  • Kövér Lászlót, az Országgyűlés elnökét
  • említette ezen a ponton, azt is jelezve, hogy

    az interjúsorozatból negyvenperces riportfilm készült.

    Abból a kérdésből indultak ki, hogy lehet-e egy országot a liberális fősodor ellenében kormányozni, és az elmúlt tíz év eredményei azt mutatják, jó eséllyel lehet és választást is lehet nyerni. A progresszív-liberális mainstream ugyanakkor roppant erős, és nyomasztóan hat bármely országban a politikai döntéshozatalra, a közéletre, a nyilvánosságra – jelentette ki Szánthó Miklós.

    A neomarxista liberalizmus intézményes és ideológiai fronton támadva akarja maga alá gyűrni azt az életmódot, amelyet a jobboldaliak magukénak vallanak.

    Előbbire példaként említette, hogy az Európai Unió, az ENSZ az Európa Tanács, a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a többi között lopakodó jogalkotással próbálja meg elvonni a nemzeti hatásköröket, kompetenciákat.

    Világnézeti fronton pedig kifejezetten soft eszközökkel próbálnak meg olyan ideológiai liberális krédót rákényszeríteni az egyes társadalmakra, amelyeket a nemzetközi uniós elit jónak tart. Erre a multikulturalizmust és a genderideológiát hozta fel példaként, majd kijelentette:

    a lelkek és az agyak megnyeréséért folyik a harc.

    Politikai, gazdasági és társadalmi téren Magyarországon – az elmúlt száz évben soha nem tapasztalható – stabilitás alakult ki. Az ennek kikezdésére irányuló legtöbb neomarxista-liberális támadást sikerült kivédeni. Nem sikerült Magyarország szuverenitását megtörni, multikulturális társadalommá változtatni, és a genderideológiát sem tudja úgy átnyomni az EU, mint ahogy szerette volna eredetileg – állapította meg.

    A 2010-től kezdődő kormányzás sajátosságait Szánthó Miklós úgy összegezte, hogy

    őszinteség kellett az örökölt problémák feltárásához, és bátorság a megoldásukhoz,

    a központ kötete ezeket az eredményeket mutatja be.

    Molnár Balázs, az Alapjogokért Központ kutatója egyebek mellett szólt arról, hogy

    a 2010-ben elkezdett államreform nélkül a járványkezelés nem lett volna olyan sikeres, mint amilyen volt.

    Kitért arra is, hogy a kötetből kirajzolódik a válságkezelés egy speciálisan magyar modellje.

    Az Újra naggyá teszik Magyarországot 2010-2020. Őszinteség, bátorság, büszkeség című, csaknem ötszázoldalas tanulmánykötet szerzői: Szánthó Miklós, Molnár Balázs, és Kovács István, a jogi elemző intézet stratégiai igazgatója, az előszót Gulyás Gergely miniszter írta.

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!