Operettszínház

2021.10.04. 22:08

Nagy valószínűséggel emberi mulasztás miatt esett egy díszlet a táncosokra

A Budapesti Operettszínház Hegedűs a háztetőn című előadásának június 22-i főpróbáján sajnálatos baleset történt, egy a forgószínpadról ledőlő díszletelem megsebesítette a balettkar két táncosát, akiktől nem rendelkezünk engedéllyel nevük nyilvánosságra hozatalára. A balesetet videófelvétel rögzítette, amelyet a Blikk a mai napon közölt. A színház közölte, a fegyelmi eljárás a végéhez közeledik, kijelenthető, hogy nagy valószínűséggel emberi mulasztás okozta a balesetet. Amennyiben kétséget kizáróan igazolást nyer, hogy vétkes emberi magatartás következménye a baleset, érvényesíteni fogják a munkajogi, fegyelmi felelősségre vonást.

A színházat a Magyar Nemzet kereste meg, ahol kérdésükre elmondták, hogy Kiss-B. Atilla főigazgató haladéktalanul elrendelte az eset kivizsgálását esetleges személyi felelősség megállapítása és a szükséges munkahelyi protokoll kialakítása céljából. A fegyelmi eljárás lefolytatásával a jogász végzettségű Gulyás Richárd Miklós ügyvezetőt bízta meg, valamint haladéktalanul elrendelte a kártérítési eljárás megkezdését, amennyiben a kivizsgálások eredményeként a munkáltató kártérítési felelőssége megállapítható. Elmondásuk szerint a munkavédelmi szakértői vizsgálat eredményét megküldték a tb-ellátást folyósító igazgatóságnak, valamint a munkavédelmi hatóságnak. A MÁK határozata mindkét táncos munkabalesetét üzemi balesetnek minősítette.

A Magyar Nemzet fegyelmi eljárással kapcsolatos kérdésére a színház kifejtette, hogy a kártérítési eljárás jelenleg is folyik, a fegyelmi eljárás lezárása a napokban várható. Mint mondták, a kártérítési eljárásban a Budapesti Operettszínház vezetősége, majd ügyvédje is hónapokkal ezelőtt felvette a kapcsolatot a sérültekkel. A megállapodások megkötése a kártérítésről folyamatban van, várják a károsultak egyértelmű visszajelzéseit a felajánlott kártérítési összeg kapcsán.

A lap kérdésére a balesettel kapcsolatban a Budapesti Operettszínház leszögezte, a színházi tevékenység műszaki követelményeit jogszabályok határozzák meg. Ilyen a 35/1997. (XII. 5.) MKM rendelet Színházművészeti Biztonsági Szabályzat és a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény. A színházban előírt protokoll része a munkavédelmi oktatás a próbák megkezdése előtt, ez a jelen esetben is megtörtént. A színpadi díszleteket és bútorokat hozzáértő képesítéssel rendelkező szakemberek tervezik, azokat üzembe helyezés előtt minden esetben statikai és munkavédelmi vizsgálatnak vetik alá csakúgy, mint a műszaki gépek és berendezések esetén.

A színház közlése szerint a munkavédelmi vizsgálat megállapította, hogy a forgószínpadról leeső bútor megfelelt mindenben a jogszabályi előírásnak.

A színházi működés szigorú rendben történik, szabályozott módon. Egyrészt a jogszabályok, másrészt a szervezeti és működési szabályzat, harmadrészt az egyes munkaköri leírások az irányadóak. A működés szigorúan szabályozott, az előírások maradéktalan betartása kötelező. Hozzátették, hogy a fegyelmi eljárás a végéhez közeledik, kijelenthető, hogy nagy valószínűséggel emberi mulasztás okozta a balesetet.

Amennyiben kétséget kizáróan igazolást nyer, hogy vétkes emberi magatartás következménye a baleset, érvényesíteni fogják a munkajogi, fegyelmi felelősségre vonást.

A Budapesti Operettszínház a Nine-Kilenc és valamennyi előadása kapcsán nyomatékosította, hogy az Operettszínház vezetősége csak szakképzett díszlettervezőtől fogad el terveket. A díszleteket külsős szakértők minősítik statikai és munkabiztonsági szempontból. A felsővezetés maga kezdeményezte a különös körültekintést a díszlet kapcsán, a szakhatóságtól egyedi szakvéleményt kért. Ennek indoka, hogy a Nine-Kilenc esetében a korábbi előadásokhoz képest nagyobb méretű jelmezek, parókák, valamint egyedi lábbelik alkalmazása történt a produkcióban. A szakhatósági vélemény eredményeként a már meglévő biztonsági elemek mellé további biztonsági elemeket építettek be.

A színház közlése szerint a fentiek alapján megállapítható, hogy a díszletek elfogadása és alkalmazása szabályozott rendben történik a Budapesti Operettszínházban egy szabályozott eljárásrend, protokoll szerint.

Az intézmény vezetése különös gondot fordít a társulat biztonságára.

Munkavédelmi és statikai, valamint más szempontú vizsgálatnak is minden esetben aláveti az alkalmazott díszleteket, bútorokat és kellékeket. Amennyiben szükségesnek ítéli, minden esetben kikéri a szakhatóságok véleményét is a maradéktalanul szakszerű és szabályos eljárás érdekében. Így történt a zajos sikert arató Nine-Kilenc musical esetében is.

Borítókép: Jelenet a Nine-Kilenc című előadásból. Fotó: Juhász Éva.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!