Ország-világ

2021.10.30. 15:48

A vezető dönt a szociális intézményekben az elhagyási és látogatási tilalomról hétfőtől

A gondozottak oltása igény szerint továbbra is biztosított.

A közlemény szerint a vezetőknek a döntés előtt figyelembe kell venniük, hogy a gondozotti létszám öt százalékát meghaladja-e a koronavírus-fertőzöttek száma az egy épületben lévő bentlakók körében, és az izoláció biztosítható-e a többi gondozottól és azok látogatóitól.

Jelezték, hogy a

járvány korábbi hullámaitól eltérően a szociális intézmények is jóval védettebbek a vírus ellen;

az oltási program keretében a szociális gondozottak és dolgozók az elsők között kapták meg az oltást az év elején, közülük sokan már a harmadik oltást is felvették.

A gondozottak oltása igény szerint továbbra is biztosított, a csütörtökön megjelent jogszabály szerint az állami fenntartású szociális intézményekben dolgozók számára már munkafeltétel az oltás felvétele – mutattak rá.

Úgy folytatták, ha az intézményvezető látogatási és intézményelhagyási tilalmat rendel el, az nem terjed ki a háromszor oltott gondozottakra és a háromszor oltott látogatóikra.

Az oltottság tényét minden esetben igazolni kell

- hangsúlyozták.

Felmentés adható továbbá abban az esetben, ha valaki végstádiumú hozzátartozójától szeretne elbúcsúzni. Az intézmény a látogatási és intézményelhagyási tilalom idején is köteles a kapcsolattartás lehetőségét biztosítani az erre vonatkozó szakmai szabályok szerint – írták.

Kiemelték, hogy intézményelhagyási tilalom esetén csak indokolt esetben, például munkavégzés, vagy egészségügyi ellátás miatt, vagy az intézményvezető engedélyével különösen indokolt esetben lehet elhagyni az intézményt, illetve a fogyatékos személyek, a pszichiátriai és szenvedélybetegek ellátását biztosító intézmények szervezett szabadidős céllal hagyhatók el.

Továbbra sem jelenti az intézmény elhagyását, ha valaki az intézmény kertjében, területén tartózkodik, így arra a korlátozás sem vonatkozik

- fűzték hozzá.

Az NNK közölte azt is, hogy a betegek védelme és a járvány megfékezése érdekében rendelte el az országos tisztifőorvos november 1-jétől, hétfőtől a látogatási tilalmat Magyarország valamennyi fekvőbeteg szakellátást nyújtó intézményében.

Müller Cecília határozatának indoklásában kifejtette: a koronavírus okozta járvány negyedik hullámára és a fertőzött személyek számának növekedésére tekintettel, az egészségügyi ellátórendszer működőképességének megőrzése és folyamatos biztosítása érdekében járványügyi érdekből ismételten szükségessé vált a fekvőbetegellátó intézményekben a látogatási tilalom elrendelése.

A látogatási tilalom nem érinti a különösen méltányolandó eseteket, például a végstádiumban lévő betegektől való búcsúzást.

A látogatási tilalom alatt a kiskorú, valamint az értelmi fogyatékossággal élő beteg mellett ott lehet szülője, törvényes képviselője, valamint a szülő nő mellett is folyamatosan tartózkodhat egy nagykorú személy a vajúdás és a szülés alatt.

Ezekben az esetekben a szolgáltató köteles megfelelő védőöltözetet biztosítani a látogatóknak. A látogatási tilalom november 1-jétől visszavonásig érvényes – közölte az NNK.

Ezek is érdekelhetik