Kivégzés

2021.10.29. 06:52

Oklahomában hat év szünet után ismét végrehajtottak halálos ítéletet

Hat év moratórium után kivégeztek egy gyilkosság miatt elítélt férfit annak nyomán, hogy az amerikai Legfelsőbb Bíróság csütörtökön két halálraítélt fegyenc esetében rendelkezett a korábban felfüggesztett ítéletek végrehajtásáról.

Védője szerint a 60 éves John Grantet méreginjekcióval végezték ki nem sokkal a törvényszék döntését követően a McAlesterben található Oklahoma Állami Fegyintézetben. Grant 1998-ban késelt halálra egy étkezdei dolgozót a börtönben, ahol többrendbeli fegyveres rablás miatt kiszabott 130 év szabadságvesztését töltötte. A férfit 1999-ben ítélték halálra a gyilkosság miatt.

Sean Murphy, az AP amerikai hírügynökség helyszínen lévő tudósítója szerint Grant halála előtt két tucat alkalommal görcsös remegés fogta el és hányt is.

A Reuters globális hírügynökség felhívja a figyelmet arra, hogy ez volt az első kivégzés Oklahomában a szükségtelen kínok miatt vitatott, háromkomponensű méreggel végrehajtott 2014-es, illetve 2015-ös félresikerült kivégzések óta.

A Legfelsőbb Bíróság csütörtökön határozott Grant és a szintén gyilkosság miatt elítélt 41 éves Julius Jones elhalasztott halálos ítéletének végrehajtásáról. Jones két évtizede következetesen tagadja bűnösségét. Kivégzését november 28-ra tűzték ki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!