vírus

2021.10.10. 08:59

Öt hónap után ismét felbukkant az ebola Kongóban

Felütötte a fejét ismét az ebola a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén, öt hónappal azután, hogy a hatóságok hivatalosan befejezettnek nyilvánították a legutóbbi járványt – közölte az ABC News hírtelevízió a kongói egészségügyi minisztérium tájékoztatására hivatkozva.

Egy hároméves gyerek október 6-án meghalt Beni város kórházában, és a vizsgálatok kimutatták, hogy halálát ebolavírus okozta.

Az egészségügyi hatóságok megfigyelés alatt tartanak mintegy száz embert, akik érintkezhettek vele. A helyzet elemzésébe az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is bekapcsolódott.

A kelet-kongói Beni volt az egyik gócpont az ország második legsúlyosabb, 2018-2020 között tartó ebolajárványában, amelyben közel 2300-an haltak meg.

A kongói hatóságok alig öt hónapja, május elején jelentették be, hogy véget ért az ország történetének immár tizenkettedik ebolajárványa, amely ugyancsak a keleti részen tört ki, és hat emberéletet követelt.

A betegséget 1976-ban, a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti felében található Ebola folyó melletti településeken észlelték először.

A vírus természetes hordozói egyelőre nem ismertek, a legvalószínűbb, hogy denevérekről terjedt át emberekre a kórokozó. A betegség fertőzött ember vagy állat testnedvével történő közvetlen érintkezés által terjed. Súlyos vérzéssel jár, a halálozási arány egyes esetekben akár 90 százalékos is lehet.

Címkék#ebola

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!