Ostrom alatt áll Európa

2021.11.17. 21:58

A szejm megszavazta a határőrizeti törvény módosítását

Megszavazta szerdán a lengyel szejm a határőrizeti törvény módosítását, a tervezet lehetővé tenné belépési tilalom elrendelését a lengyel-fehérorosz határ menti, jelenleg rendkívüli állapot hatálya alá eső térségben és szabályozná az onnan eddig kitiltott újságírók munkáját is.

A tervezet most a szenátus elé kerül, ahol az ellenzék törékeny többséggel rendelkezik.

A hétfőn előterjesztett, a parlamentben elsőbbségi eljárásban megvitatott javaslat mellett a 460 fős szejmben 245-en voksoltak, 167-en ellenszavazatot adtak le, 25-en tartózkodtak. A kormányfrakció 226 jelenlévő tagja mellett igennel szavazott 11 független képviselő, továbbá két, jobboldalinak minősíthető ellenzéki tömörülés, a Kukiz´15 és a Konföderáció összesen 7 képviselője, valamint a fő ellenzéki frakció, a Polgári Koalíció (KO) egy tagja is.

Ellenezte a tervezetet döntő többségében a KO, valamint ellene voksoltak egyes kisebb ellenzéki frakciók is. Az utóbbiak tagjai részben tartózkodó szavazatokat is leadtak.

A tervezet célja az előterjesztők szerint az, hogy az állam vagy a közbiztonság veszélyeztetése esetén biztosítsák a határőrség munkájának hatékonyságát.

A lengyel-fehérorosz határ menti térségben november 30-án véget ér a migrációs nyomás miatt szeptember elejétől érvényes rendkívüli állapot, amely a lengyel jog szerint nem hosszabbítható tovább.

A több, például a szükséges ügyintézésre, munkavégzésre vonatkozó kivételt is tartalmazó belépési tilalmat a tervezet szerint belügyminiszteri rendelet alapján vezethetik majd be bizonyos időre a határ menti térség meghatározott területein.

Megszabott elvek szerint, a határőrség engedélye alapján dolgozhatnak a határ mentén újságírók is, őket a most érvényes rendkívüli állapot teljesen kizárja a térségből. A tervezet azt is lehetővé teszi, hogy a határőrök majd az eddigieknél nagyobb hatósugarú felszerelést használhassanak a tömegoszlató szerek szórására.

Az ellenzék a parlamenti mukálatok során több, végül el nem fogadott javaslatot terjesztett elő, például a civil szervezetek és önkéntesek beengedését is szorgalmazta a határzónába, akárcsak az újságírók szélesebb körű jogosultságait.

A kormányfrakció tagjai a civil szervezetek kapcsán azzal érveltek, hogy az általuk kezelendő humanitárius problémák nem a határ lengyel, hanem fehérorosz oldalán vannak. A sajtó esetében pedig kiemelték az újságírók biztonságát, valamint azt, hogy korlátlan jelenlétüket Minszk provokációkhoz használhatná ki. A Fehéroroszországgal szomszédos európai uniós tagállamok, Lengyelország, Litvánia és Lettország keleti határához hónapok óta érkeznek illegális bevándorlók. A fehérorosz-lengyel határon múlt hétfőn vált élesebbé a helyzet, azóta a lengyel becslések szerint 3-4 ezer migráns tartózkodik a határvonal mentén.

A külföldiek többször próbáltak tömegesen átjutni a határon, miközben a közelben lévő fehérorosz fegyveresek részéről egy sor provokáció is történt a lengyel határőrség jelentései szerint.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!