Belpolitika

2021.11.30. 14:19

Nem fogadta el az Egyesült Államok védelmi költségvetését a szenátus

Az amerikai szenátus a republikánus párti képviselők és néhány demokrata párti kollégájuk fenntartásai miatt nem tudta hétfőn elfogadni az Egyesült Államok védelmi költségvetését.

A hétfői szavazáson nem volt meg a száz tagú felsőházban a kellő 60 fős szavazati többség a jogszabály jóváhagyásához. Chuck Schumer, a szenátus demokrata többségi vezetője érthetetlennek és felháborítónak nevezte a 45-51 szavazati aránnyal született döntést.

Schumer azzal vádolta meg a republikánusokat, hogy nem állnak ki az amerikai fegyveres erők mellett. „Csak azért, mert néhány republikánus nem kapott meg minden egyes engedményt, amelyet követelt, most feltartóztatják a folyamatot” – nehezményezte a vezető demokrata párti politikus.

A republikánusok azzal válaszoltak, hogy azért szavaztak nemmel, mert a szenátusban hajszálnyi többséggel rendelkező demokraták nem engedélyeztek elegendő szavazást a módosító indítványokról. Az egyik ilyen kezdeményezés kötelezően előírta volna további szankciók kivetését az orosz földgázt Ukrajna és Lengyelország kikerülésével, a Balti-tenger alatt Németországba szállító Északi Áramlat-2 projektjével szemben, amelynek bírálói azzal érvelnek, hogy a vezetékrendszer által az Egyesült Államok európai szövetségesei kiszolgáltatott helyzetbe kerülnének.

James Inhofe, a szenátus fegyveres erőkkel foglalkozó bizottságának republikánus párti elnöke mindazonáltal reményét fejezte ki, hogy a költségvetést végtére el fogják fogadni. „Továbbra is támogatom a törvényt, és remélem hamarosan el tudjuk fogadni” – jelentette ki.

Az amerikai védelmi költségvetést 1961 óta – rendszerint erős kétpárti támogatással – minden évben el tudták fogadni. A jogszabály számos védelempolitikai kérdést taglal a beszerzendő hadihajóktól a katonák zsoldjáig bezáróan. Az idei törvény 770 milliárd dolláros kiadásokról rendelkezik. Egyes demokrata párti szenátorok éppen erre hivatkozva utasították el a költségvetést mondván, hogy a forrásokat egészségügyre, oktatásra, illetve klímavédelemre kellene fordítani.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában