2016 óta szünetel

2021.11.16. 12:27

Öt év után újraindul a buszközlekedés Afganisztán és Pakisztán között

Öt év szünet után újraindul a buszközlekedés Afganisztán és Pakisztán között – írta kedden a The Express Tribune című pakisztáni napilap.

A cikk szerint Amír Hán Muttaki, a radikális tálibok vezette ideiglenes afgán kormány külügyminiszterének múlt heti iszlámábádi látogatásán született döntés arról, hogy a jövő év elejéig helyreállítják a buszközlekedést a két ország között.

A buszjárat az afganisztáni Dzsalalábád városát köti majd össze Pesavarral, az északnyugat-pakisztáni Haibár-Pahtúnhva tartomány fővárosával.

A pakisztáni-afganisztáni határon átmenő buszforgalom 2016 óta szünetel. Újraindítása tehermentesíteni fogja a nangarhari határátkelőket.

Miután az Egyesült Államok az idén tavasszal bejelentette, hogy kivonja a közép-ázsiai országból fegyveres erőit, a tálibok nagyszabású hadműveletet indítottak Afganisztán elfoglalására, és augusztus 15-én harc nélkül bevonultak az afgán fővárosba, Kabulba, Asraf Gáni államfő pedig elmenekült az országból. Szeptember 6-án a tálibok bejelentették, hogy átvették az ellenőrzést Afganisztán teljes területe felett, majd egy napra rá ismertették az ideiglenes kormány összetételét, amelyet még egyetlen ország sem ismert el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!