elég volt

2021.11.19. 19:03

Tiltakoznak a texasi szülők egy szexuális felvilágosító könyv miatt

A sokak számára felháborítónak tartott könyv A szex egy vicces szó címet viseli.

A tankerület a helyi könyvtárral kötött partnerprogram keretében „A szex egy vicces szó” című könyvet tett elérhetővé a kisiskolások számára. A „műben” többféle szexuális orientációjú embert mutatnak be hét és tíz év közötti gyermekeknek és a szüleiknek – írja a V4NA.

A texasi tankerület iskoláiba járó gyermekek szülei aggodalmuknak adtak hangot azzal kapcsolatban, hogy állításuk szerint hiányzik a hatósági felügyelet a gyermekek számára elérhető könyvekkel kapcsolatban.

A sokak számára felháborítónak tartott könyv A szex egy vicces szó címet viseli. A szerző, Cory Silverberg szerint a könyv a 8-10 éves korosztályt célozza meg, és „az első szexuális nevelési könyvet ennek a korcsoportnak szánták, a kötet magába foglalja a leszbikus, meleg és biszexuális, valamint a nemi identitásváltoztatással és a nemmel kapcsolatos tapasztalatokat.”

A könyv olyan kérdéseket is tárgyal, a mint a hozzárendelt nem, a nemi identitás és a nemi szerepek.

A Clear Creek tankerület nemrégiben tartott igazgatósági ülésén a szülők hangot adtak az aggodalmuknak számos olyan könyvvel kapcsolatban, amely szerintük nem lenne szabad, hogy elérhető legyen az általános iskolás gyermekek számára. A szülőket Mark Callahan képviselte, akinek a gyermeke a tankerület 45 iskolájának egyikébe jár. A férfi arra buzdította a testület tagjait, hogy merüljenek bele a diákok által hozzáférhető könyvek gyűjteményébe.

„Nem hagyjuk gyermekeink szexualizálását, legyen szó drag queen-történetekről vagy olyan könyvekről, mint A szex egy vicces szó” – mondta Mark Callahan. A jelentések szerint a könyv nem közvetlenül az iskolán keresztül volt elérhető, hanem a helyi könyvtár panelprogramján keresztül. Azonban a szülők aggályai miatt a könyvtár gyűjteményéhez való hozzáférést felfüggesztették.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!