Terrorizmus

2021.11.19. 21:00

Törvényen kívül helyezi a palesztin Hamászt a brit kormány

A Gázai övezetben hatalmon lévő Hamász iszlamista szervezet törvényen kívül helyezését kezdeményezte pénteken a brit kormány. Az Egyesült Királyság területére vonatkozó intézkedés azt jelenti, hogy bűncselekményt követ el, aki csatlakozik a brit kormány által militáns iszlamista terrorszervezetnek nyilvánított csoporthoz, és az is, aki másokat a Hamász támogatására biztat.

A nemrégiben szigorított brit terrorizmusellenes törvény alapján 14 évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatók, akiket e két vádpontban a brit bíróságok bűnösnek találnak.

A brit belügyminisztérium a londoni alsóháznak péntek este beterjesztett rendelet indoklásában kiemelte, hogy a Hamász rendszeresen Izrael megsemmisítésére felhívó nyilatkozatokat tesz, és az iszlám törvényalkalmazáson, a saríán alapuló iszlám palesztin állam létrehozására törekszik.

A tárca szerint a Hamász hosszú ideje részese jelentős terrorista erőszakcselekményeknek.

A szervezet katonai szárnyát a brit kormány már húsz évvel ezelőtt törvényen kívül helyezte, de a brit belügyminiszter által elvégzett új helyzetértékelés arra az eredményre jutott, hogy az intézkedést a Hamász egészére, vagyis a szervezet politikai szárnyára is ki kell terjeszteni a brit lakosság és a nemzetközi közösség védelme, a terrorizmus elleni globális küzdelem támogatása jegyében – áll a minisztérium péntek esti londoni közleményében.

Priti Patel belügyminiszter a rendeletet beterjesztő alsóházi felszólalásában kiemelte, hogy a Hamásznak komoly eszköztára van terrorcselekmények elkövetésére, jelentős mennyiségű fejlett fegyverzethez fér hozzá, és terrorcselekményekre kiképző létesítményei is vannak.

A Hamász katonai szárnyát a brit kormány 2001 márciusában helyezte törvényen kívül. London akkori megítélése szerint különbség volt a szervezet katonai és politikai szárnya között. Ez azonban a brit kormány mostani helyzetértékelése szerint „mesterséges különbségtétel” volt, mivel a Hamász egységes szervezetként készít elő és hajt végre terrorcselekményeket, szervezeti szinten vesz részt ilyen támadásokban, illetve biztat másokat ilyen cselekmények elkövetésére – áll a brit belügyminisztérium péntek esti állásfoglalásában.

A Hamász törvényen kívül helyezésére pénteken beterjesztett brit kormányrendelet a parlamenti vita után, egy hét múlva lép érvénybe.

A Hamász lesz a 78. olyan terrorcsoport, amelyet a brit kormány törvényen kívül helyez.

Ezek is érdekelhetik