Ország-világ

2021.11.01. 22:26

Űrhajósok emléke előtt tisztelegtek a Városligetben

A Külgazdasági és Külügyminisztérium egyedülálló kezdeményezésének köszönhetően a mai naptól emlékfa és emléktábla is tiszteleg a Városligetben a már elhunyt űrhajósok előtt.

Ünnepélyes keretek között, elhunyt űrhajósok tiszteletére avattak emlékfát és emléktáblát a Városligetben. A Külgazdasági és Külügyminisztérium kezdeményezésére a Budapesten zajló 33. Nemzetközi Űrhajós Szövetség Kongresszusának kiemelt programelemeként megvalósuló ceremónián Farkas Bertalan dandártábornok, Oleg Kotov, a Nemzetközi Űrhajós Szövetség elnöke mellett Dr. Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos, több Budapestre akkreditált diplomata és a Kongresszus résztvevői, mintegy 40 űrhajós is megjelent.

November 1. és 5. között Budapest ad otthont az űrhajósok éves kongresszusának. A főszervező, amerikai székhelyű Nemzetközi Űrhajós Szövetség tagságában 38 ország csaknem 400 űrhajósa szerepel. Közülük érkezett Farkas Bertalan meghívására több tucat, világűrben is járt szakember a magyar fővárosba, hogy közösen népszerűsítsék az űrkutatást és űrtudományt, egyúttal megerősítsék az űrkutatás nemzetközi színterén is egyre nagyobb hangsúllyal jelen lévő Magyarország pozícióját és jövőbeni fejlődési kilátásait.

A szakmai kongresszus és a kísérőprogramok a kormányzati Űrstratégiában foglaltakkal összhangban biztosítanak lehetőséget az űrkutatásban szerepet vállaló magyar egyetemek, kutatóintézetek és gazdasági vállalkozások számára a párbeszédre és tudáscserére. A szervezők a jövőbe tekintés mellett a múlt, valamint a tudomány és az emberiség haladásának oltárán áldozó elődök tiszteletéről sem feledkeztek meg: a Külgazdasági és Külügyminisztérium egyedülálló kezdeményezésének köszönhetően a mai naptól emlékfa és emléktábla is tiszteleg a Városligetben a már elhunyt űrhajósok előtt.

Farkas Bertalan dandártábornok, az első magyar űrhajós köszöntő beszédében kiemelte: „Biztos vagyok abban, hogy azok az űrhajósok, akiknek most emléket állítottunk, akik az űrrepülés során életüket veszítették, nagyon nagy hősei voltak az emberiségnek.”

Oleg Kotov, a Nemzetközi Űrhajós Szövetség elnöke a ceremónián elmondta: „Az Űrhajós Szövetség minden tagjának a nevében köszönetem szeretném kifejezni a szervezőknek és különösen Farkas Bertalannak azért a grandiózus ötletért, amellyel előálltak, hogy ily módon állítsunk emléket azoknak a kozmonautáknak, asztronautáknak, akik már nincsenek velünk.”

Az ünnepélyes ceremóniát a Magyar Honvédség díszőrei és katonazenekara tette teljessé, továbbá a katonai tiszteletadás során a honvédség Jas 39 Gripen repülőgépeinek hármas köteléke tisztelgő áthúzást is végrehajtott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!