Közös álláspont

2021.12.08. 13:49

Áder János: meg kell változtatni az EU migrációs szabályait

A köztársasági elnök többek között a migráció kérdéséről is tárgyalt lett kollégájával a Sándor-palotában.

Meg kell változtatni EU migrációs szabályait, mert azokat egy egészen más időszakban és egy egészen más helyzetben alakították ki – mondta Áder János köztársasági elnök szerdán Budapesten, miután lett kollégájával tárgyalt.

Az államfő a Sándor-palotában fogadta Egils Levits lett elnököt, majd közös sajtótájékoztatójukon kiemelte: drámai helyzet alakult a fehérorosz-lengyel és részben a lett, valamint a litván határszakaszon is.

A múlt hét elején Magyarország felajánlotta segítségét a lengyel elnöknek, és most megtette ugyanezt a lett államfőnek is

- közölte Áder János.

Kifejtette: lett partnerével sok mindenről hasonlóan gondolkodnak, például az alkotmány tekintetében; Magyarországon és Lettországban bizonyos közjogi kérdésekről ugyanúgy gondolkodnak. A lett elnöknek aktív szerepe volt országa alkotmányának elfogadásában és sok mindenben a magyarhoz hasonló álláspontot fejtett ki – mondta.

Közölte:

egyetértenek abban, hogy a család alapja férfi és nő kapcsolata, a családok szerepe, a keresztény értékek védelme mindkét országban alkotmányos kötelezettség, és abban is, hogy az EU a nemzetek Európáját jelenti, nem pedig föderális Európát.

Az államfő kitért arra: a Három Tenger Kezdeményezés jövőjéről is beszéltek. Ennek egyik fontos kérdése a közös infrastruktúra építése, fejlesztése, egy régi terve pedig a Via Carpatia közlekedési folyosó megvalósítása, amelynek magyarországi szakasza októberben elkészült – emlékeztetett.

Megjegyezte: vannak közös uniós sikerek is, Lettország is tagja volt a Kohézió Barátai csoportnak, és közös fellépésük eredménye, hogy a helyesnek tartott agrártámogatási rendszer megvalósult.

Egils Levits megerősítette, hogy mindenféleképpen szükséges a migrációval kapcsolatos uniós szabályozás felülvizsgálata, mert azt egy teljes mértékben más helyzetben fogadták el.

Úgy fogalmazott, Magyarország szoros szövetséges, és mivel mindkét ország tagja a NATO-nak és az EU-nak, felelősséggel tartoznak e szervezetek jövőjéért. Ezért beszéltek most is az EU jövőjéről, a jogállamiságnak az EU-t érintő kérdéséről. A jogállamiság és annak alapelvei tekintetében fontos, hogy közös megállapodásra és értelmezésre jussanak- jelentette ki.

Közölte: az EU 27 tagállam uniója, ezek mindegyike olyan demokratikus ország, ahol a jogállamiság elvei érvényesülnek. Ugyanakkor az unióban van egy sokszínűség is, ez az alkotmányos, kulturális hagyományokban és az értékekben is megjelenik, például a családról alkotott véleményt illetően – mutatott rá.

Úgy látja, a tagállamoknak biztosítani kell, hogy figyelembe vehessék a hagyományaikat, értékeiket, és a közös elvek, értékek keretein belül meg kell tartani a hagyományok és értékek sokszínűségét.

A lett államfő arról is beszélt, hogy aggasztó az ukrán határok mentén kialakult helyzet, és ha Ukrajna szuverenitását fenyegető helyzet állna elő, határozott fellépésre lenne szükség. A fehérorosz helyzetet illetően Lettországnak is vannak problémái a közös határszakasz miatt, amely az EU külső határa is – fűzte hozzá.

Egils Levits köszönetet mondott Magyarországnak, amiért NATO-szövetségesként részt vesz a balti országok légtérvédelmében, hozzájárulva ezzel a térség biztonságához.

Kérdésre a lett elnök elmondta: ha a helyzet indokolja, lehetnek olyan érvek, amelyek alátámasztják a kötelező oltás szükségességét, de még túl korai nyilatkozni erről.

Ugyancsak kérdésre közölte: Fehéroroszország esetében határozott fellépésre van szükség, az EU-nak és a NATO-nak foganatosítania kell a szükséges szankciókat, mert ezek működnek, és a fehérorosz rezsim kezd rájönni, hogy nem tarthatja fenn sokáig a jelenlegi helyzetet.

Áder János ezzel kapcsolatban hozzátette: fontos a közös uniós határok védelme, a határozott fellépés, hogy eltántorítsák Fehéroroszországot a további provokációtól, emellett pedig a humanitárius szempontokat is figyelembe kell venni, hiszen jön a tél.

Borítókép: Áder János köztársasági elnök (j) és Egils Levits lett államfõ sajtótájékoztatója a Sándor-palotában 2021. december 8-án.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában