Járvány

2022.01.31. 20:24

Finnország és Dánia is feloldja a korlátozásokat

Fokozatosan újraindulhat az élet az északi országokban.

Finnország februárban feloldja a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozásait - jelentette be hétfőn Sanna Marin finn miniszterelnök hozzátéve, hogy a pontos időpontról még a héten döntenek. A 36 éves kormányfő a fővárosban, Helsinkiben tartott rendezvényen beszélt erről.

A Yle finn közszolgálati televízió tájékoztatása szerint a szociáldemokraták vezette ötpárti koalíciós kabinet szerdán vitatja meg a járványügyi szabályok visszavonásának tervét

Egyes intézkedéseket azonban már most feloldanak: így például keddtől az éttermek este kilencig tarthatnak nyitva és este nyolc óráig szolgálhatnak fel alkoholt. Szintén megszűnnek a határellenőrzések az uniós belső határokon.

A finn kormány szerint a vakcinák beváltották a hozzájuk fűzött reményeket és sikerült megelőzniük a kórházi kezelést igénylő tömeges megbetegedéseket, ezért az ország olyan helyzetbe került, hogy végre feloldhat minden korlátozást.

Dániában is vége a korlátozásoknak

 Finnországhoz hasonlóan Dánia lényegében felold minden, a koronavírus járványa nyomán elrendelt korlátozást kedden dacára annak, hogy továbbra is sok az új fertőzött. 

Eltörlik egyebek mellett a maszkviselési kötelezettséget, és az oltási igazolványokat sem fogják ellenőrizni. A nagyrendezvényeket zavartalanul megtarthatják, és az éjszakai szórakozóhelyek is újranyithatnak. Ugyanakkor a be nem oltottakra vonatkozó bizonyos szabályok továbbra is hatályban maradnak.

A kormány a törvényhozás járványügyi bizottságának javaslatát követve visszavonta a Covid-19 társadalmi szempontból kritikus betegségként történő besorolását február elsejével.

Dánia tavaly szeptemberben egyszer már feloldotta teljes körűen a korlátozásokat. A fertőzöttek száma azonban ezt követően megugrott, ami miatt fokozatosan ismét el kellett rendelni a járványügyi intézkedéseket.

A csaknem hatmillió lakosú országban az utóbbi időben tíz- és húszezer között mozgott az új fertőzöttek napi száma. A hatóságok szerint az esetek csaknem száz százalékáért már a koronavírus korábbinál gyorsabban terjedő omikron variánsa felelős. A fertőzöttek magas száma ugyanakkor nem járt kórházak túltelítettségével.

Dániában a járvány kitörése óta több mint 1,7 millióan fertőződtek meg koronavírussal, és 3755-en hunytak el a kórban.

 

Címkék#Finnország

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában