Ez a valóság?

2022.01.20. 10:45

Röhögve gúnyolódik a magyar baloldal a csirke far-háton, miközben az iPhone árán kesereg

Lehet szórakozni a csirke far-háton, csak hát az emberek több mint 20 százalékának ez az egyetlen húsétele. És nekik bizony néhány forint is számít. És ez majd a választási eredményeken is látszódni fog…” – nyilatkozta Szalai Erzsébet nemzetközileg is ismert szociológus, akadémikus, és nem is gondolta, hogy a helyzet fokozódik majd. A Momentum politikusa arról posztolt, hogy a jelenlegi helyzetben miért olyan nehéz méregdrága luxustelefont vásárolni, amiből számos sommás közgazdasági bölcsességet is sikerült levezetnie – írta a Mandiner.

Tömegeket taszít elviselhetetlen nyomorba az iPhone árának elszabadulása

Miközben napok óta gúnyolódik a hazai baloldal az árstop kapcsán a csirke far-háton és ezáltal azokon, akiknek ez a fő húsétele, a Momentum ifjú politikusa, a külföldi magyarságot képviselni kívánó Csillag Tamás megcsillogtatta szociális érzékenységét.

A fiatal politikus arról posztolt a Facebookon, hogy miért ilyen drága Magyarországon az iPhone. 

Emlékezetes, hogy a párt elnöke, Fekete-Győr András a tej árát nem tudta megmondani a Mandiner interjújában.

Álproblémák és gazdasági hecckampányok

Az újabb poszt erősíti azt a vélekedést, hogy a Momentum kevésbé látja a magyar valóságot és a tényleges társadalmi-gazdasági kihívásokat.

Emlékezzünk arra, amikor a végre növekedésnek induló magyar vállalkozásokat kezdték volna listázni és bojkottálni, vélt politikai okok alapján, elképzelve egy olyan ideális piacgazdaságot, ahol a pék nem süt kenyeret a vele politikailag egyet nem értő vásárlónak.

Inkább haljunk éhen mindketten ugye, csak nehogy hozzáérjünk egy olyan forinthoz, amit konzervatív kéz érintett – írja a Mandiner.

A listázós alkalmazást egyébként az a Hajnal Miklós jelentette be a HVG-nek, akiről kiderült, előszeretettel hivatkozott magára közgazdászként és akiről Fekete-Győr elmondta, neki még diplomára sincs szüksége ahhoz, hogy közgazdásznak mondja magát.

A gazdaság szférájába is kiterjesztett politikai ellenségkeresés jól illeszkedik az alapvetően a tagadásra épülő ellenzéki politikába, ezt mutatja a Momentum egyetlen hazai politikai sikere, a hazai olimpiát megfúró kampány is.

Miért drága a luxustelefon? Csak nem azért, mert luxustelefon?

A csúcstelefon alapára Magyarországon kb. 425 000 forint. A KSH adatai szerint az idei átlagbérek összege bruttó 431 300, nettó 286 300 forint. Ez azt jelenti, hogy egy átlagos magyarnak mintegy 30 napot kell dolgoznia egy 128 gigás iPhone 13 Próért, anélkül, hogy bármi másra költene (és akkor még nem is beszéltem arról, hogy mekkora a különbség az átlag és a medián bér között…) Nem csak abszolút értékben nálunk az egyik legdrágább az iPhone, hanem az átlagbérekhez viszonyítva is az átlag magyar melósnak a leginkább elérhetetlen az új almás telefon – kesereg az európai energiaválság, a növekvő infláció és a nyugati üzletekben tapasztalható áruhiányok idején a politikus azon, hogy a 431 300 forintba kerülő telefon szerinte elérhetetlen az átlag magyar melósnak.

Az nem világos, hogy miért épp az Apple nevű cég által gyártott luxuscikket választotta Csillag szegénységi küszöbnek, mert telefont bárki e termék árának a töredékéből is vásárolhat.

Amit szerinte azért sem tud megvásárolni a szegény magyar dolgozó, mert az ország német összeszerelő üzem és nem sikerül a magas hozzáadott értékű ágazatokat Magyarországra csábítani – sorolja a gondolatmentes, sokszorosan, adatokkal megcáfolt közhelyeket Csillag, amiért nem hibáztatható, sőt akadémiai közgazdász már lehetne.

A Mandiner szerint a kommentelők sem értették, hogy miért egy elképesztően drága és relatíve keveset tudó készülék mozgatja a politikus fantáziáját jelen helyzetben.

Gazdasági bulvárnak is rossz

Csillag egyébként azzal is manipulál, hogy a kínálati oldalt, azaz az árazási politikát teljesen kihagyja a képből. A kérdés tehát az, hogy a helyi piacon a cég miért tartja relatíve magasabban a termék árát, mint más piacokon. A momentumos nézetrendszerben azonban vállalat nem, csak az állam lehet a hibás.

Csillag szerint az úgynevezett iPhone-index ráadásul olyan, mint a Big Mac-index. Nem olyan. Előbbi munkamennyiséget vagy árat, utóbbi pedig valuták vásárlóértékét próbálja összevetni.

Nincs mondanivaló

Nem véletlen, hogy a Spectator lap szerint az Orbán Viktor elűzésére tett próbálkozás darabokra hullik, mert az egyetlen dolog, ami összeköti az ellenzéki szereplőket, az Orbán-ellenesség, ez az erő azonban túlzottan a pusztításra összpontosít és semmiféle terve nincs Magyarországgal.

Ez látszik az ellenzék súlytalan gazdasági programján is, és azon, hogy a közbeszéd ma alapvetően a jelenlegi kormányzat jóléti intézkedéseiről szól. Ezekből pedig olyan sokat találunk, hogy az ellenzék egyre abszurdabb helyzetekbe kényszerül, ha nem akarja feladni lételemét, a tagadás politikáját.

Ezért látjuk azt, hogy a jelenlegi kihívásokhoz jól illeszkedő árstop helyett már csak a tagadás kedvéért is áfacsökkentést szorgalmaznak, ami az árstoppal szemben valószínűleg teljesen hatástalan lenne.

A baloldal a jelek szerint nem tudja megszólítani a hazai munkavállalókat, akik tudományos kutatások szerint egyértelműen díjazzák a kormányzat azon törekvését, hogy az teljes foglalkoztatással teremtett esélyt az egyéni társadalmi pozíciók megőrzésére és az előrelépésre.

Úgy tűnik, a szegénységet drasztikusan csökkentő konzervatív gazdaságpolitikának egyelőre nincs hazai, komolyan vehető alternatívája, erről árulkodik az apró, de szimbolikus momentumos poszt.

A teljes cikk ITT olvasható.

Borítókép: Csillag Tamás, a Momentum politikusa (Fotó: Facebook.com/Csillag Tamás)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában