Rangos esemény

2022.02.24. 07:37

Floridában gyűlnek össze a legnagyobb konzervatívok

Ma kezdődik a floridai Orlandóban az amerikai republikánus tábor négynapos „seregszemléje”, a Conservative Political Action Conference (CPAC) elnevezésű konferencia, amelynek legfőbb célja, hogy egyfajta kapcsolódási pontként szolgáljon a nyugati civilizáció konzervatívjai számára. A konferencián az Alapjogokért Központ (AK) immár negyedik alkalommal képviselteti magát, miközben a CPAC első európai rendezvényének éppen Magyarország ad otthont március végén; az esemény tematikája pedig az „Isten, haza, család” hármas egységére épül majd.

Az amerikai konzervatívok legmeghatározóbb alakjai gyűlnek össze a floridai Orlandóban ma kezdődő Conservative Political Action Conference (CPAC) nevű, négynapos konferencián: politikusok, újságírók, akadémikusok, a szellemi szféra képviselői, véleményformálók, influenszerek és hírességek együtt fejezik ki azt, milyen erős az amerikai jobboldal.

A rendezvény súlyát mutatja, hogy amióta megrendezik (1974 óta), valamennyi aktuálisan regnáló republikánus elnök részt vett rajta, Ronald Reagantől Donald Trumpig.

Utóbbi ezúttal is beszédet mond a rangos eseményen, de Orlandóba érkezik Ted Cruz texasi és Ron DeSantis floridai szenátor, illetve a világ egyik legsikeresebb politikai influenszereként számontartott Candace Owens is. A Magyar Nemzet megkeresésére Koskovics Zoltán, az Alapjogokért Központ elemzője elmondta: a CPAC-rendezvények közel fél évszázados múltra tekintenek vissza, jelentőségüket pedig jól mutatja, hogy az amerikai konzervatív tábor minden kiemelkedő vezetője tiszteletét teszi ezeken a konferenciákon: hivatalban lévő republikánus elnökök, alelnökök, szenátorok, kormányzók és alsóházi képviselők mellett felszólalnak az amerikai jobboldali újságírás legjelentősebb alakjai.

Koskovics Zoltán beszélt arról is, hogy óriási médiaérdeklődés kíséri a konferenciát, az eseményt még a liberális média sem tudja megkerülni, de a Fox News amerikai konzervatív hírcsatorna például élőben végig is közvetíti.

– Az esemény szervezője, az Amerikai Konzervatív Unió (American Conservative Union – ACU) pedig az interneten közvetíti a teljes konferenciát. Nem véletlenül, az eseményt ugyanis hatalmas érdeklődés övezi

– magyarázta a kutató. Koskovics Zoltán kitért arra is: hazánk az ultraprogresszív, „woke” baloldallal szemben álló konzervatív ellenforradalom egyik motorja, így nagy megtiszteltetés, hogy a CPAC egyetlen magyar felszólalója Szánthó Miklós lesz. Az Alapjogokért Központ igazgatója immár negyedszer fog előadni a legrangosabb amerikai politikai dzsemborin ugyanazon a színpadon, ahol néhány órával utána Donald Trump mond beszédet. Az Alapjogokért Központ és az Amerikai Konzervatív Unió együttműködése egyébként évekre nyúlik vissza, 

egyebek mellett ennek is köszönhető, hogy Magyarország adhat otthont az első európai CPAC-nek idén március 25-én és 26-án, Budapesten.

Koskovics Zoltán ezzel kapcsolatban rámutatott: az ACU már régóta tervezi, hogy legrangosabb rendezvényét elhozza a kontinensre, és az elmúlt bő évtized magyar sikereit látva nem is találhattak volna hazánknál jobb európai házigazdát. „A világ konzervatív gondolkodói és politikusai immár tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy a globális, posztmodern baloldal a legalapvetőbb értékeinket vette totális össztűz alá, amelyeket csak egymással összefogva óvhatunk meg.

A zsidó-keresztény hagyományaink, nemzeti szuverenitásunk, a hagyományos családmodell és a gyermekek védelme mind azt követeli meg a jobboldaltól, hogy közösen húzzuk meg a vörös vonalat a hegemóniára törő baloldalnak: eddig és ne tovább!

– fogalmazott Koskovics Zoltán. Elmondta azt is, hogy épp ezért a budapesti Várkert Bazárban megrendezendő konferencia tematikája az „Isten, haza, család” hármas egységére épül. „Hazánk számára azért is fontos a konzervatívok közös kiállása a szélsőségek ellen, mert a magyar baloldal miniszterelnök-jelöltje épp a napokban jelentette be, hogy a fasisztákat és a kommunistákat is képviseli” – fűzte hozzá Koskovics.

Szánthó Miklós egyébként a budapesti rendezvénnyel kapcsolatban a lapnak nemrég azt nyilatkozta: „A CPAC Hungary nem pusztán egy amerikai–magyar rendezvény lesz, hanem egy olyan platform, ahol az egész nyugati civilizáció konzervatívjai találkozhatnak és közösen stratégiát készíthetünk a liberális világrend összeomlását követő időszakra, a konzervatív ellenforradalomra.”

Borítókép: Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója sajtótájékoztatót tart az amerikai republikánus tábor budapesti konferenciájáról a szervezet fővárosi székhelyén 2022. január 26-án. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában