Családpolitika

2022.02.14. 10:08

Több mint százezer család igényelte eddig az otthonfelújítási támogatást

Több mint százezer család igényelte otthona felújításához a vissza nem térítendő állami támogatást – közölte a családokért felelős parlamenti államtitkár hétfőn Facebook-oldalán.

Zsigó Róbert a videóban kiemelte, hogy a családok eddig csaknem 190 milliárd forint összegben adtak le igénylést a támogatásra a Magyar Államkincstárnak.

   

Ez azt jelenti, hogy az otthonfelújítási támogatás beváltotta a hozzá fűzött reményeket – tette hozzá.

   

Azt mondta: a kormány egy éve indította el Magyarország eddigi legnagyobb otthonteremtési programját, így tavaly óta a gyermekes családok nemcsak az új otthonok megvásárlásához, építéséhez, hanem meglévő otthonaik felújításához is kaphatnak vissza nem térítendő támogatást.

   

Korábban nem volt az országban ilyen átfogó otthonfelújítási program – hangsúlyozta.

   

Az államtitkár beszélt arról is, hogy a baloldal 2010 előtt megszüntette az otthonteremtési támogatásokat és megnyirbálta a családtámogatásokat, ezzel kiszolgáltatott helyzetbe hozta a gyermekes családokat.

   

A jelenlegi kormány olyan támogatási formákat alkotott, amelyekkel a családok élete biztonságosabbá, kiszámíthatóbbá válik, és azért dolgozik, hogy „biztos tető legyen a családok feje felett” – mondta, kiemelve: a koronavírus-járvány időszakában sem szüntetik meg a családtámogatásokat és az otthonteremtési lehetőségeket, hanem tovább bővítik azokat.

   

Zsigó Róbert úgy fogalmazott: „Magyarország családbarát ország, és azért dolgozunk, hogy ez így is maradjon, mert Magyarországnak a családok támogatásában is előre kell menni, nem hátra.”

Borítókép: Zsigó Róbert családokért felelős parlamenti államtitkár beszédet mond

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában