Infografikával

2022.03.17. 09:47

A magyarok hatvan százaléka Orbán Viktort támogatja

Orbán Viktor támogatottsága március közepére jelentősen emelkedett: az aktív magyar választók 61 százaléka mondta ugyanis azt, hogy őt szeretné miniszterelnökként látni, Márki-Zay Pétert viszont csak 26 százalékuk. Amíg a hivatalban lévő kormányfő népszerűsége rendre 50 százalék fölött volt az utóbbi 16 hétben, addig baloldali kihívójának támogatottsága 22 és 28 százalék között mozgott, és az ukrajnai háború kitörése óta is stagnál. Ráadásul nincs olyan társadalmi csoport, amelynél Márki-Zay vezetne, a fiatalok vagy a fővárosiak körében is Orbán a népszerűbb – derül ki az Alapjogokért Központ aktuális közvélemény-kutatásából, amely az elmúlt 16 hét adatait összegzi.

Az országosan reprezentatív kutatások 2021 utolsó hat, illetve 2022 első tíz hetében mérték fel azt, hogy Orbán Viktor miniszterelnököt, illetve Márki-Zay Péter baloldali miniszterelnök-jelöltet az aktív szavazók hány százaléka szeretné kormányfői pozícióban látni. A kutatási trendek azt mutatják, hogy a válaszadók rendre abszolút többséget meghaladó arányban mondták azt, hogy Orbán Viktort szeretnék miniszterelnöknek.

A 2010 óta hivatalban lévő kormányfő népszerűsége ráadásul az ukrán–orosz konfliktus kirobbanását követően ismét erősödni tudott: az őt támogató, aktív választók aránya az utóbbi két hétben 52-ről 61 százalékra emelkedett. Az, hogy ma már tízből több mint hat magyar van ezen az állásponton, igazolni látszik a stratégiai nyugalmat és Magyarország biztonságának és békéjének megőrzését hirdető kormányfői testtartást.

 

A regnáló miniszterelnökkel szembeni hátrányát Márki-Zay Péter viszont nem tudta lefaragni. A hódmezővásárhelyi polgármester támogatói köre 2021 novembere óta stagnál: 22–28 százalék mondta azt ugyanis a felmérésekben az elmúlt 16 adatfelvételkor, hogy őt szeretné miniszterelnökként látni – legutóbb 26 százalék.

Mindez azt is jelenti, hogy a Gyurcsány Ferenc országos listájának első helyén szereplő politikus szimpátiaindexe továbbra is alacsony.

Ezt igazolja, hogy Márki-Zay Pétert a kormánnyal kritikus, önmagukat ellenzékinek mondó válaszadóknak is csak 71 százaléka támogatja, míg Orbán Viktor mellett a kormánnyal szimpatizálók 93 százaléka kiállt. Ráadásul a baloldali miniszterelnök-jelölt egyik társadalmi csoportban sem vezet: a liberálisok által gyakran hivatkozott „fiatalok”, a 18–29 évesek 48 százaléka Orbán Viktort szeretné miniszterelnöknek és csak 34 százalékuk Márki-Zayt. De az ellenzéki listavezető Budapesten sem tud az élre törni: a fővárosiak 45:42 arányban a hivatalban lévő kormányfő pártján állnak, míg a községben élők körében 72:15 ugyanez az arány.

Márki-Zay Péter lemaradása azért lehet még mindig ilyen tetemes, mert a szomszédban zajló háború kirobbanása előtt és azt követően is hibát hibára halmozott, zűrzavarosan, összevissza beszélt, majd utólag nem győzött magyarázkodni. Emlékezetes: tudatlannak nevezte például a vidékieket, gúnyolódott a nyugdíjasokon vagy ostobának titulálta azokat, akik pártolják a gyermekvédelmi törvényt.

Mindemellett a korábbiakban kritizálta a rezsicsökkentést, a minimálbért, a 13. havi nyugdíjat vagy az alapvető élelmiszerek és az üzemanyagok hatósági árstopját is. Az utóbbi két hétben ráadásul „javaslatot” tett arra, hogy Magyarország küldjön katonákat és fegyvereket az ukrajnai háborúba, a kárpátaljai magyarokat pedig oroszbarátsággal vádolta meg, veszélyeztetve ezzel a biztonságukat.

Borítókép: Orbán Viktor / Facebook

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában