Abszurd érvek

2022.04.21. 14:45

Gyurcsány újabb politikusa szólalt fel az adó-visszatérítés és a rezsicsökkentés ellen

Az ATV Egyenes beszéd című műsor vendége volt Dávid Ferenc, a DK gazdasági szakértője és megválasztott parlamenti képviselője. A gyurcsányista politikus megszorításokkal riogatta a nézőközönséget, továbbá teljesen értelmetlennek nevezte a gyermekesek SZJA-visszatérítését, indokolatlannak nevezte a 25 éven aluliak adómentességét, és a rezsicsökkentés ellen is felemelte a szavát.

Tegnap az ATV Egyenes beszéd című műsor vendége volt Dávid Ferenc, a DK gazdasági szakértője és megválasztott parlamenti képviselője – írja az Origo.  

A nézőket végig megszorításokkal riogatta, és azzal, hogy a kormány megszorításokra készül, amikor már eddig többször is hangsúlyozták a kormánytagok, hogy ilyenről szó sem lehet, mert nem indokolt lépés, ugyanis stabil lábakon áll a magyar gazdaság.

Míg Gyurcsány Ferenc és a baloldali kormányok alatt 40-szer emeltek adót, addig a polgári kormány 2010 óta 80-szor csökkentette az adókat. 

A műsorban abszurd módon gazdaságpolitikai indokokra hivatkozva azt állította a DK-s politikus, idézzük:

Teljesen indokolatlan, hogy visszaadták a SZJA-t a gyermekeseknek.

A politikus ezen állítása több sebből is vérzik, ugyanis egy világjárvány után rekord, 7,1 százalékos gazdasági növekedés után folyamodott a kormány az eddig soha nem látott mértékű adó-visszatérítéshez.

Egyfelől egy hosszabb gazdasági leállás után feltöltötték a családok tartalékait, akik a visszakapott pénzt visszaforgatják a gazdaságba. Másfelől az adó-visszatérítés jól illik a magyar kormány 2010 utáni családtámogatásokra épülő politikájába.

Dávid Ferenc következő hátborzongató állítása az volt, idézzük:

Teljesen indokolatlan, hogy a 25 éven aluliak nem fizetnek személyi jövedelemadót. Miért nem vesznek részt a közteherviselésben?

Természetesen ez is egy abszurd kérdés, mert a kormány kiemelt célja a fiatalok boldogulásának az elősegítése, és a személyijövedelemadó-mentesség ennek a feltételeit tekinti meg, ugyanis több tízezer forintot hagy a fiatalok zsebében a kormány intézkedése, mely a gazdaságra is pozitív hatással van. Természetesen nem várhatunk mást egy DK-s politikustól, ugyanis Gyurcsány Ferenc maga mondta a fiataloknak, hogy:

El lehet menni Magyarországról, itt lehet hagyni bennünket.

Végül Dávid Ferenc felemelte a szavát a multik adóztatása ellen, és a rezsicsökkentés ellen is.

Gyurcsány Ferenc és a DK-s politikusok számos alkalommal felszólaltak már a magyar családoknak segítő sikeres rezsicsökkentési program ellen, melyet újabban számos európai országban szó szerint lemásolnak, mert bevált és segíti az emberek jobb boldogulását. A program nélkül a magyar embereknek éves szinten több százezer forinttal többet kellene fizetniük a program eltörlése esetén.

Nevezhetjük bárminek, a rezsicsökkentés kérdése, ez így tarthatatlanná válik, és egyre inkább tarthatatlanná fog válni, ahogy késlekednek az európai uniós pénzek

- mondta. Természetesen azt már nem fejtette ki, hogy milyen köze van a gyermekvédelmi törvény miatt késő uniós pénzek és a rezsicsökkentési program között.

Végül a politikus egy esetleges multinacionális cégekre vonatkozó adóemelésre reagálva védelmébe vette a multikat a magyar emberekkel szemben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában