Ukrán válság

2022.04.07. 06:42

Orosz–ukrán háború: folytatódott az ukrán hadsereg üzemanyag-raktárainak megsemmisítése

Élő közvetítés az orosz–ukrán háború 43. napjáról.

 

Oroszország szerint Ukrajna elfogadhatatlan feltételeket szabott a béketárgyaláson

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kijelentette, hogy Kijev olyan békemegállapodás-tervezetet nyújtott be Moszkvának, amely elfogadhatatlan elemeket tartalmazott – írja a Sky News.

Azt mondta, Oroszország továbbra is folytatni fogja a tárgyalásokat, és célja a saját feltételeinek biztosítása.

Szerinte a tervezet eltért attól, amiben mindkét fél megállapodott.

Az egyetértésre való képtelenség ismét rávilágít Kijev valódi szándékaira, arra, hogy kihúzza, sőt aláássa a tárgyalásokat azáltal, hogy eltávolodik az elért megegyezésektől

– mondta.

Korábban a Kreml azt mondta, hogy a Nyugat további fegyverekkel való ellátása Ukrajnának aláásná a béketárgyalásokat.

 

Lukasenka: Minszket nem szabad kihagyni a béketárgyalásokból

Minszket nem szabad kihagyni az ukrajnai konfliktus lezárását célzó tárgyalásokból – szögezte le Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök csütörtökön.

Hozzátette: a napokban megbeszélést folytat Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.

„Nem lehet Fehéroroszország háta mögött külön egyezményeket kötni” – idézte az elnököt a Belta állami hírügynökség. „Miután belerángattatok minket ebbe – főként a nyugati országok –, természetesen Fehéroroszország álláspontját is meg kell hallgatni ezeken a tárgyalásokon” – tette hozzá.

Uladzimir Makej fehérorosz külügyminiszter egyenesen azt követelte, hogy Lukasenkának is biztosítsanak helyet a végső tárgyaláson.

Lukasenka hangsúlyozta, hogy bár a fehérorosz erők nem vettek részt az ukrajnai háborúban, tisztességtelen módon „az agresszor bűntársának” nevezték Minszket. Ráadásul a Nyugat szankciókkal sújtotta az országot.

Az ukrajnai invázióban Fehéroroszország stratégiai támogatást nyújt Oroszországnak, és lehetővé teszi, hogy az orosz csapatok áthaladjanak területén.

„Nincs szükségünk erre a háborúra” – idézte Lukasenkát a Belta. „Mert a két szláv nép közötti konfliktus eredményeként mi szenvedhetünk a legtöbbet” – tette hozzá.

Bár Fehéroroszország gazdaságilag és katonailag nagymértékben támaszkodik Oroszországra, Lukasenka a múltban időnként megpróbált elhatárolódni Moszkvától, hogy jobb viszonyt alakítson ki az Európai Unióval.

Ugyanakkor az elnöknek 2020-ban a Kreml segítségével sikerült megtartania hatalmát, és felszámolnia a tömegtüntetéseket, amelyek a feltételezett választási csalások miatt kezdődtek ellene.

Lukasenka csütörtökön elmondta: Minszk kénytelen volt végrehajtani egy különleges műveletet, hogy kamionsofőrjei hazatérhessenek Ukrajnából.

„A helyzet odáig fajult, hogy ezek a gazemberek elkezdték foglyul ejteni az odaát tartózkodó embereinket, elsősorban sofőröket” – idézte az elnököt a Belta hírügynökség. „Figyelmeztettem az ukránokat, hogy kénytelenek leszünk műveletet végrehajtani kiszabadításuk érdekében” – folytatta.

Elmondta, hogy ez meg is történt, és mindenkit kiszabadítottak.

 

Harmincmillió forintnyi gyorssegélyt küldött a Vatikán a menekültek ellátására

Harmincmillió forintnyi gyorssegélyt küldött a Vatikán a Katolikus Karitásznak az ukrajnai háború elől menekülők ellátására – közölte Tóth Tamás, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) titkára csütörtökön az MTI-vel.

Tóth Tamás elmondta: 75 ezer dollár közvetlenül a Szentszéktől, 11 ezer euro pedig Michael Czerny bíboros, az Átfogó Emberi Fejlődésért felelős vatikáni dikasztérium ideiglenes prefektusának közvetítésével érkezett, aki márciusban Ferenc pápa követeként látogatott Magyarországra, hogy tájékozódjon a menekültek helyzetéről.

A pénzt a katolikus egyház segélyszervezete, a Katolikus Karitász a menekültek határmenti és határon túli ellátásához, szállításához szükséges eszközökre fordítja, a többi között tűzálló raktársátrakat, tábori ágyakat és aggregátorokat vásárol belőle.

Az MKPK titkára kitért arra: a Magyarországra érkező menekültek száma jelenleg csökken, de a háború végét Kárpátalján váró belső menekültek száma továbbra is nagyon magas. Ezért jelenleg a Kárpátalján élők, illetve az ottani segélyszervezetek támogatása a legfontosabb feladat.

A magyar karitász folyamatosan együttműködik a nemzetközi katolikus segélyszervezet ukrajnai csoportjaival és különösen szoros kapcsolatot ápol a munkácsi egyházmegyei karitásszal – mondta.

A magyar karitász az elmúlt hetekben több mint 110 millió forint értékű anyagi és tárgyi támogatást juttatott el Kárpátaljára. Naponta két teherautónyi alapvető élelmiszert visznek a határ túloldalára, hogy az ottani szegénykonyhákat működtetni tudják. Emellett négy mikrobuszt is kapott Magyarországról a munkácsi egyházmegyei karitász az élelmiszerek szállítására – ismertette.

Tóth Tamás szólt arról is: a Katolikus Karitász által működtetett barabási segítségponton március végéig több mint 10 ezer ember fordult meg.

Jelenleg a korábbinál kevesebb, naponta 50-90 ember érkezik. Az ő ellátásukat továbbra is végzik a szervezet munkatársai és önkéntesei. A karitász segít a menekültek utazásának, szállásának megszervezésében, úti csomagot, tisztálkodási szereket és ha kell, orvosi ellátást is biztosít a Barabásra érkezőknek.

Budapesten a karitász Keleti pályaudvari segítőpontján március 2. és 20. között 55 ezer embert fogadtak, jelenleg a katolikus segélyszervezet is a BOK csarnokban teljesít szolgálatot, elsősorban az élelmezésben vesznek részt.

A Magyarországon maradó menekültek közül ezer embert szállásoltak el a katolikus egyház infrastruktúráján keresztül: plébániákon, magánszálásokon, katolikus iskolák kollégiumaiban. A katolikus iskolákban pedig elkezdődött a menekült gyerekek beiskolázása is – tette hozzá.

Tóth Tamás megjegyezte: a menekültek körében végzett munka mellett a karitász többi, a magyarországi szegényeket segítő programja sem szünetel. Példaként említette az Öngondoskodó családok – zöldellő kertek programot, melynek keretében a tavaszi időszakban 3600 család kap vetőmagot 14 millió forint értékben.

A Katolikus Karitász menekülteket segítő munkáját a 1356-os adományvonalon hívásonként 500 forinttal lehet támogatni, illetve a www.karitasz.hu oldalon online is lehet adományozni.

 

Kreml: nem segítik elő az orosz-ukrán megállapodást az amerikai fegyverszállítások

Az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítások nem járulnak hozzá a Moszkva és Kijev közötti tárgyalások sikeréhez – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő csütörtökön újságíróknak.

Peszkov azt az amerikai törvényjavaslatot kommentálta, amelynek értelmében az Egyesült Államok kölcsönbérlet (Lend-Lease) keretében szállítana fegyvert Ukrajnának.

Ukrajnát különböző formában fegyverrel felpumpálni nem segíti elő az orosz-ukrán tárgyalások sikerét

– nyilatkozott Peszkov.

Nagyobb a valószínűsége annak, hogy ennek negatív hatása lesz

– tette hozzá.

Az amerikai szenátus szerdán egyhangúlag hagyta jóvá az Ukrajnának kölcsönbérlet keretében történő fegyverellátásról szóló törvényjavaslatot. A tervezet törvényerőre emelkedéshez képviselőházi jóváhagyásra és Joe Biden elnök aláírására is szükség van.

Peszkov nem kívánt további részleteket közölni a sajtóval Vlagyimir Putyin orosz államfő és Orbán Viktor szerdai telefonos megbeszéléséről, amelyet követően a magyar miniszterelnök kijelentette: felajánlotta Putyinnak, hogy Budapesten találkozzon Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel az ukrajnai konfliktus megoldása érdekében.

A szóvivő azt mondta: a helyzet alakulásától függ, hogy Putyin részt vesz-e majd a G20-csoport következő csúcstalálkozóján. Peszkov szerint a Kreml ebben a kérdésben elsősorban a szervező országhoz, vagyis Indonéziához fog igazodni. Az Oroszország elleni, újabb szankciókkal kapcsolatban ellenlépéseket helyezett kilátásba.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a csütörtökön megjelent videókommentárban nehezményezte, hogy Washington a harc folytatására ösztökéli Zelenszkijt. Kijelentette, hogy Oroszország folytatni fogja a tárgyalási folyamatot Ukrajnával, és minden „provokáció” ellenére elő fogja terjeszteni az ukrán félnek a saját megállapodás-tervezetét, amely tartalmazni fogja Moszkva összes eredeti, kulcsfontosságú álláspontját és követelését.

Lavrov közölte, hogy az ukrán fél szerdán újabb megállapodás-tervezetet terjesztett elő, "amely egyértelműen eltérést mutat a március 29-i isztambuli találkozón rögzített legfontosabb rendelkezésektől, amelyeket az ukrán delegáció vezetője, (David) Arahamija által aláírt dokumentumban rögzítettek" - mondta.

Szergej Nariskin, az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) a Nacionalnaja Oborona (Nemzetvédelem) című lapban megjelent cikkében azt írta, hogy az Egyesült Államok „a legaljasabb módszerekkel” igyekszik elhúzni az ukrajnai konfliktust, beleértve azt is, hogy olyan fegyvereseket küld Ukrajnába, akiknek az a feladatuk, hogy ott megszervezzenek és fenntartsanak „egy gerillának nevezett, de valójában terrorista földalatti szervezetet”. Nariskin azt állította, hogy a NATO amerikai stratégái szerint egyfajta Afganisztánná igyekeznek átalakítani Ukrajnát.

Az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) közölte, hogy közel hatszáz külföldi zsoldos adataihoz jutott hozzá, akik 47 országból érkeztek Ukrajnába. A hollétük és a konfliktusban vállalt szerepük ügyében vizsgálat folyik. Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) arról tett bejelentést, hogy a Krímben őrizetbe vettek egy 51 éves férfit, aki a krími tatár zászlóalj  menekültnek álcázott harcosának bizonyult. A vádlott a háború kezdete óta az ukrajnai Herszon megyében többször folytatott „oroszellenes tevékenységet”.

 

Az ukrán erők civileket próbáltak kimenekíteni az ország ostromlott keleti és déli településeiről

Az ukrajnai háborúban az ukrán erők megpróbáltak csütörtökön minél több, csapdába esett civilt kimenekíteni, miközben az orosz erők az ország keleti és déli részén fekvő városokat és településeket ostromolták.

Irina Verescsuk ukrán miniszterelnök-helyettes bejelentette, hogy megállapodás született Oroszországgal tíz humanitárius folyosó megnyitásáról, főként Dél- és Kelet-Ukrajnában. Hozzátette, hogy az ostromlott Mariupol városát elhagyni szándékozó lakosoknak saját járműveiket kell használniuk.

Oroszország február 24-i ukrajnai támadása óta több próbálkozás is kudarcba fulladt, hogy megállapodjanak a Mariupolba viendő ellátmányt szállító és a civileket kimenekítő buszok biztonságos közlekedéséről. A kudarcért mindkét fél a másikat hibáztatta.

Ukrán tisztségviselők szerint Oroszország új offenzívához csoportosítja át erőit az ország keleti és déli részén, és azt akarja elérni, hogy a civilek hagyják el ezeket a területeket, amíg még lehet.

Az ukrajnai ellenőrzés alatt álló kelet-luhanszki régió kormányzója, Szerhij Gajdaj azt mondta, hogy napról napra csökken az esélye az elmenekülésnek. Hozzátette, hogy az orosz csapatok nem értek el jelentős áttörést a térségben.

Helyi tisztségviselők arról számoltak be, hogy az elmúlt napokban heves orosz ágyúzás és rakétatűz volt a déli Herszon régióban.

Olekszij Aresztovics ukrán elnöki tanácsadó szerint az orosz légicsapások most elsősorban Kelet-Ukrajna területeire összpontosulnak, Mariupol ugyanakkor továbbra is kitart. Úgy vélte, hogy hiábavalók lesznek az orosz erőfeszítések az ukrán csapatok bekerítésére keleten, és hozzátette: „a helyzet az ukránok ellenőrzése alatt áll”.

Az ukrán hadsereg szerint Oroszország szárazföldi átjárót akar kialakítani a két szakadár, önjelölt népköztársaság, a kelet-ukrajnai Donyec-medence és a Krím déli régiója között, amelyet Oroszország 2014-ben megszállt, majd annektált.

Oleh Szinyehubov, a kelet-ukrajnai Harkiv régió kormányzója elmondta, hogy az elmúlt 24 órában 48 esetben ért belövés polgári területeket, hogy „nyomást gyakoroljanak Harkiv polgári lakosságára, és tönkretegyék a polgári infrastruktúrát”.

Elmondta, hogy három civil meghalt, és sok ház megsemmisült a Harkiv megyei Balaklija településen, amely közel fekszik a megszállt Izjum városához, ahonnan Ukrajna szerint már nem tudják kimenekíteni a civileket.

Vadim Bojcsenko, annak a Mariupolnak a polgármestere, amely a háború nagy részében ostrom alatt állt, közölte: legalább 160 000 civil maradt áram nélkül, kevés élelemmel és folyóvízzel. A város civil halálos áldozatainak számát mintegy ötezerre becsüli.

Bojcsenko, aki elhagyta Mariupolt, úgy vélekedett, hogy legalább 40 ezer lakost erőszakkal vittek el Oroszországba a város orosz erők által megszállt területeiről.

 

100 ezer embert kell még evakuálni Mariupolból

Mariupol polgármestere szerint még mindig több mint 100 000 embert kell sürgősen evakuálni a városból – írja a The Guardian a Reutersre hivatkozva.

Csütörtökön tíz humanitárius folyosót nyitnak meg Ukrajna szerte – tudatta Irina Verescsuk ukrán miniszterelnök-helyettes.

A Mariupolt elhagyni próbáló civileknek ismét saját járműveiket kell használniuk.

 

Újabb légitámadások Kelet-Ukrajnában, Mariupol kitart

Az orosz légitámadások jelenleg főként Ukrajna keleti területekre összpontosulnak, az orosz erők megpróbálják bekeríteni az ukrán csapatokat a térségben – mondta Olekszij Arestovics ukrán elnöki tanácsadó.

Kijelentette, hogy az ostromlott déli Mariupol város kitart, és úgy véli, hogy az orosz erőfeszítések az ukrán csapatok keleti bekerítésére hiábavalóak lesznek – írja a Reuters alapján a The Guardian.

 

Közel 7000 aknát találtak Kijev közelében

Edig 6883 raknát találtak és hatástalanítottak Kijev megyében. A területet az orosz csapatok április eleji kivonása után aknamentesítik - írja az Kijev Indapendent.

 

Folytatódott az ukrán hadsereg üzemanyag-raktárainak megsemmisítése az orosz katonai szóvivő szerint

Az orosz fegyveres erők az éjszaka folyamán precíziós légi és tengeri indítású rakétákkal megsemmisítettek négy üzemanyag- és kenőanyag-raktárt az ukrajnai Nyikolajev, Zaporizzsja, Harkiv és Csugujev közelében – közölte Igor Konaszenkov, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a csütörtök délelőtti hadijelentést ismertetve.

Konasenkov szerint az orosz légierő az éjszaka folyamán 29 ukrán katonai létesítményre mért csapást, a légvédelem pedig öt drónt lőtt le. Tájékoztatása szerint az ukrán fegyveres erők a háború kezdete óta 125 repülőgépet, 93 helikoptert, 413 drónt, 227 föld-levegő rakétarendszert, 1987 harckocsit és más páncélozott harcjárművet, 218 rakéta-sorozatvetőt, 866 tüzérségi löveget és aknavetőt és 1894 speciális katonai járművet veszítettek.

A vezérőrnagy bejelentette, hogy a donyecki „népköztársaság” területén befejeződött Szolodke település megtisztítása az ukrán „nacionalistáktól”.

Eduard Baszurin, a donyecki „népi milícia” parancsnokhelyettese csütörtökön a Rosszija 24 hírtelevízióban azt mondta, hogy az ukrán fegyveres erőknek mintegy háromezer harcosa lehet még Mariupolban. A hozzájuk csatlakozott helyi „segítők” számát nem tudta megmondani. Baszurin közölte, hogy megkezdődött a helyi kikötő „megtisztítása”, ahonnan az Azovsztal acélmű felé szorítják ki az ellenséget.

A donyecki milícia azzal vádolta meg az ukrán hadsereget, hogy a mariupoli kikötőben felgyújtotta az ukrán haditengerészet Donbasz parancsnoki hajóját, ami a tájékoztatás szerint része lehet az orosz fegyveres erők lejáratását célzó kampánynak. Korábban a Moszkva által függetlennek elismert szakadárok a dominikai zászló alatt közlekedő török Azburg hajó fedélzetén kiütött tűz ügyében fogalmaztak hasonlóan.

A donyecki területvédelmi törzs szerint az elmúlt egy napban 526 embert, köztük 92 gyermeket evakuáltak Mariupolból a bezimennojei segítőközpontba. A TASZSZ hírügynökség orosz hivatalos szervekre hivatkozva azt írta, hogy ugyanebben az időszakban újabb mintegy 19 100 menekült érkezett Oroszországba a két „népköztársaságból” és Ukrajna más területeiről. A háború kezdete óta itt menedéket keresők száma meghaladta a 650 ezret.

Az orosz nemzeti gárda a TASZSZ-t arról tájékoztatta, hogy katonái az orosz rendkívüli helyzetek minisztériumának munkatársaival együtt 10 teherautón 80 tonna élelmiszert és alapvető szükségleti cikkeket szállítottak Harkiv megyébe. A beszámoló szerint Velikij Burluk, Prikolotne, Belij Kolodez és Volcsanszk 25 ezer lakosa között hús- és halkonzervet, lisztet, gabonát, tésztát, zöldségkonzervet, teát és cukrot fognak szétosztani.

 

A fekete-tengeri országok védelmi miniszterei videó konferenciát tartottak

A fekete-tengeri országok védelmi miniszterei videó konferenciát tartottak a tengerben lebegő aknákról és a regionális biztonságról – közölte a török védelmi minisztérium, hozzátéve, hogy a miniszterek azonnali tűzszünetet követeltek.

Bulgária, Grúzia, Lengyelország, Románia és Ukrajna védelmi miniszterei Törökország meghívására vettek részt a konferencián.

„Az aknák mellett a fekete-tengeri együttműködés fontosságát hangsúlyozták a béke, a nyugalom és a stabilitás érdekében” – mondta a megbeszélés után Hulusi Akar török védelmi miniszter.

 

ORFK: mintegy nyolcezer-hétszázan érkeztek szerdán Ukrajnából

Magyarországra szerdán az ukrán-magyar határszakaszon 5089 ember lépett be, míg a román-magyar határszakaszon belépők közül 3605-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) csütörtökön az MTI-vel.

A beléptetettek közül a rendőrség 1181 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, ami 30 napig érvényes. Nekik fel kell keresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzéséért – tájékoztatott az ORFK.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) azt közölte csütörtökön a police.hu oldalon, hogy szerdán 570 menekültet fogadtak a fővárosban. A különvonatokkal Kőbánya felső vasútállomásra érkező menekülteket buszokkal vitték a BOK csarnokba.

Hozzátették: az 570 ember között 292 gyermek érkezett Budapestre vonattal. Fővárosi és vidéki szálláshelyeken 34 ember, köztük 23 gyermek elhelyezését és odaszállítását az együttműködő hatóságok oldották meg.

Közölték azt is, hogy a BRFK a Készenléti Rendőrséggel és rendőrjárőrképzésben részt vevőkkel Kőbánya felső vasútállomáson és a BOK csarnokban segíti az Ukrajnából vonattal érkező menekülteket. A feladatokban támogatást nyújt a Budapesti Polgárőr Szövetség is.

A rendőrök folyamatosan tartják a kapcsolatot a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság, a Magyar Államvasutak Zrt., a Budapesti Közlekedési Központ, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság, Budapest Főváros Kormányhivatala, valamint a segélyszervezetek munkatársaival – áll a közleményben. 

 

Több mint 5000 ember halt meg Mariupolban

A polgármester szerint

TÖBB MINT 5000 CIVIL, KÖZTÜK 210 GYEREK HALT MEG MARIUPOLBAN

– írja a The Guardian. Vadim Bocsenko megjegyezte, hogy az orosz erők kórházakat is bombáztak, volt, ahol 50 ember égett halálra. A polgármester azt is elmondta, hogy a város infrastruktúrájának több mint 90 százaléka megsemmisült.  

A VÖRÖSKERESZT SEGÍTSÉGÉVEL SZERDÁN MINTEGY 1000 EMBER TUDOTT ELMENEKÜLNI A KIKÖTŐVÁROSBÓL.

 

Mezőgazdasági gépeket lopnak az oroszok – állítja Melitopol polgármestere

Melitopol polgármestere szerint az oroszok mezőgazdasági gépeket lopnak a városában– írja a Kyiv Independent. 

Ivan Fedorov egy interjúban azt mondta, hogy két oka lehet ennek. Az egyik, hogy a szankciók miatt ezekből a gépekből hiány van Oroszországban, a másik, hogy

MEGAKADÁLYOZZÁK A MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKAT UKRAJNÁBAN.

A polgármester hozzátette, hogy az aknák és az üzemanyag-hiány miatt így is lehetetlen dolgozni.

 

Offenzívára készülnek az oroszok, a Donbasz teljes elfoglalása a cél

Offenzívára készül az orosz haderő a kelet-ukrajnai Donyecket és Luhanszkot is magában foglaló Donbaszban – írta a BBC az Ukrán Fegyveres Erőkre hivatkozva.  

A tájékoztatás szerint 

AZ OROSZ CSAPATOK FŐ CÉJA, HOGY ÁTTÖRJENEK AZ UKRÁN VÉDELMEN A TÉRSÉGBEN.

A régióba fegyverek és más felszerelések érkeztek ehhez Kupjanszkba – írta a portál.

 

Irpinyben már a romokat takarítják

Sokan segítenek, az utcák ötöde már tiszta – a várost egy hete hagyták el az oroszok.

Kijárási tilalmat vezetnek be Hosztomelben

Egyhetes kijárási tilalom lép életbe Hosztomelben, miután

A VÁROSBAN TÖBB SZÁZ CIVIL ELTŰNT

– írta a Sky News Leszja Vaszilenko ukrán parlamenti képviselő bejelentésére hivatkozva.

A tilalom április 7-én reggel 6 órakor kezdődik és április 14-én reggel 6 óráig tart, addig lehetővé teszik a civilek biztonságos visszatérését – írta a képviselő.

Ezrek menekülnek Donbaszból

Emberek ezrei próbálnak elmenekülni Donbaszból Oroszország várható kelet-ukrajnai offenzívája előtt.
Ukrán tisztviselők arra szólítják fel a térségben élőket, hogy éljenek a lehetőséggel és meneküljenek, amíg biztonságos – írta a BBC.

Az orosz csapatok megpróbálják bekeríteni az ukrán erőket, hogy

ÁTVEGYÉK AZ ELLENŐRZÉST EGÉSZ DONBASZ FELETT

– amely Donyeck és Luhanszk régiókból áll.

 

Öngyilkos drón kezelésére képez ki ukrajnai katonákat a Pentagon

HORDOZHATÓ FEGYVERES DRÓN, AZ ÚGYNEVEZETT SWITCHBLADE HASZNÁLATÁRA KÉPEZ KI UKRÁN KATONÁKAT A PENTAGON

– írta a Kyev Independent a The New York Timesra hivatkozva. 

A Switchblade egy amerikai fejlesztésű és gyártású „öngyilkos drón”, amely hosszabb időn keresztül képes egy adott célterület felett körözni és célpontokat keresni. Amint megtalálta a célpontját, rázuhanva megsemmisíti azt. Jelenleg két változata ismert: a kisebb, akár egy hátizsákban is elférő Switchblade 300, amely elsősorban élő erő és gyengén páncélozott célok ellen hatásos.

 

Ma szavaz az ENSZ Oroszország tagságáról az Emberi Jogi Tanácsban

A lépést az Egyesült Államok kezdeményezte, miután

A VISSZAVONULÓ OROSZ KATONÁK TÖBB SZÁZ CIVILT ÖLHETTEK MEG BUCSÁBAN.

Linda Thomas-Greenfield, az Egyesült Államok nagykövete azt követelte, hogy Oroszországot fosszák meg a 47 tagú tanácsban elfoglalt helyétől – írta a The Guardian.

 

Pentagon: az oroszok kivonultak Kijev és Csernyihiv környékéről

Az orosz haderő kivonult Kijev és Csernyihiv térségéből – írta a BBC a Pentagon egyik tisztviselőjére hivatkozva. John Kirby, a Pentagon szóvivője szerint

PUTYIN ITT A CÉLKITŰZÉSEIBŐL NEM ÉRT EL SEMMIT.

Az oroszok most Ukrajna keleti részére, a Donbaszba küldték katonáikat.

 

Címkék#háború
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában