Elégedetlenség

2022.05.25. 16:35

Lemondásával próbálta megzsarolni a Jobbik elnökségét Jakab Péter

A párt tegnapi elnökségi ülésén többségbe kerültek az elégedetlenkedők, akik túlzónak tartják a pártelnök kabinetfőnökének a hatalmát.

Nem volt feszültségektől mentes a Jobbik országos elnökségének keddi ülése – tudta meg a Magyar Nemzet. A lap információi szerint a nemrég tisztújításon átesett párt felső vezetésében most újra többségbe kerültek az elégedetlenkedők.

Az elnökség egy része megelégelte, hogy a botrányos választási eredmény után

mit sem változott a párt egyszemélyes vezetési rendszere, ezalatt nem is Jakab Pétert elnöki tevékenységét, hanem Molnár Enikő kabinetfőnök befolyását értik.

A jelek szerint Molnár Enikő a mindenkori elnökség megkerülésével hoz egyszemélyi döntéseket, melyekről a pártvezetés tagjait csak utólag értesítik.

A keddi elnökségi ülésen már az elégedetlenek kerültek többségbe, és egy olyan működési szabályzat életbe léptetését javasolták, amelynek értelmében az elnökségi üléseken nem lehet jelen sem Molnár Enikő, sem pedig Németh Zsolt informatikai vezető, akit Szabó Gábor választmányi elnök jobbkezeként tartanak számon

– értesült a lap.

Az indulatok akkor eszkalálódtak, amikor

Jakab Péter a lemondásával igyekezett megzsarolni a teljes elnökséget.

A zsarolás nem idegen módszer sem Jakab Pétertől, sem Molnár Enikőtől. A lap írt róla először, hogy a Jobbik tíz országgyűlési képviselője közül két személy visszalépése várható azzal a céllal, hogy mandátumukat mások átvegyék. 

Jakab Péter és kabinetfőnöke a mai napig azzal próbálnak párton belüli szövetségeseket szerezni, hogy az általuk pufferhelyeknek nevezett mandátumok betöltését ígérgetik egyes jobbikosoknak. 

Minden jel szerint azonban a türelem fogy, az aljas módszereket sokan már megelégelték, nemcsak a párt alsóbb szintjein hanem már az elnökség soraiban is. A mai napon egyébként a párt kongresszusa ülésezik, holnap pedig újabb feszültségekkel teli elnökségi ülés várható. 

Borítókép: Jakab Péter, a Jobbik elnöke, a párt korábbi miniszterelnök-jelöltje beszédet mond az ellenzéki pártok Egységben a szabad Magyarországért! címmel tartott megemlékezésén, az Andrássy úton az 1956-os forradalom és szabadságharc 65. évfordulóján, 2021. október 23-án.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában