A megszorítás az ő módszerük

2022.06.24. 06:28

Azzal riogat a baloldal, ami nincs

Hiába próbálja azt a látszatot kelteni a magyarországi baloldal, hogy az Orbán-kormány megszorításokat alkalmaz, ez egyszerűen nem igaz. Úgy javítja a kabinet az ország pénzügyi stabilitását, hogy közben emelkednek a bérek, a nyugdíjak és a gazdasági növekedés támaszai is erősödnek.

Nem adta fel a baloldal annak az erőltetését, miszerint megszorításokat láttasson ott, ahol azok nincsenek. A Demokratikus Koalíció szerint a kormány a magyar vállalkozásokkal és a munkából élőkkel akarja megfizettetni az „általa okozott válság” árát. Lakossági megszorításokra, a vállalatok ellehetetlenítéséhez vezető lépésekre, a foglalkoztatást csökkentő, a beruházásokat és a gazdasági növekedést visszafogó intézkedésekre 2010 óta nem volt példa. A balliberális kormányzás idején nem volt rezsicsökkentés, ellenben folyamatosan nőttek az összegek a rezsiszámlákon. Elképzelhetetlen volt az árstopok alkalmazása, mindez azonban most már évek, illetve hónapok óta védi a magyar háztartásokat - olvasható a Magyar Nemzet cikkében.

Nem igaz az az állítás sem, hogy a nehéz időszakért a magyar kormány felelős. Nincs válságban a magyar gazdaság sem, ellenben a háborús környezet, a világszerte elszabadult árak, az energia- és nyersanyaghiány kedvezőtlen külső környezetet teremtett. Nem lehet ettől teljesen függetlenedni, de tompítani lehet ezek begyűrűző hatását.

Ezt teszi a már ismert intézkedések mellett a jövő évi költségvetés is, amelyről szerdán kezdődött meg a vita az Országgyűlésben. Ezért jött létre a rezsivédelmi alap is, ezért vetett ki a kormány a jelenlegi helyzetben a vártnál jóval nagyobb profitot, azaz extraprofitot elérő ágazatokban pluszadót. Ez utóbbi intézkedés nem egyedülálló, mert más országokban is gondolkodnak rajta, de valahol már meg is lépték.

Olyannyira nem igaz az az állítás, miszerint az Orbán-kormány megszorításokat vezetett be, hogy az adócsökkentések, nyugdíj- és béremelések idei összege megközelíti a 3300 milliárd forintot. Így például a munkát terhelő közterhek 750 milliárd forinttal csökkentek, amely önmagában hatalmas összeg. A családi adó-visszatérítés összege meghaladta a 680 milliárd forintot, ami sokaknak jelent hatalmas segítséget, főleg a jelenlegi helyzetben.

A pénz nagy része ráadásul visszaáramlik a gazdaságba, amellyel több ágazat vállalkozásai is jól járnak. Ez pedig a növekedésnek és a költségvetésnek is a javára szolgál.

A 25 év alattiak személyijövedelemadó-mentessége 140 milliárd forinttal javítja az érintettek helyzetét, míg a nyugdíjasoknak összességében 370 milliárd forintot jelent a 13. havi juttatás visszaépítése. Sőt, az utóbbi körnek a januári és a most következő, júliusi nyugdíjemelésére négyszázmil­liárd forintot biztosít az állam.

Nem lehet akkor sem megszorításról beszélni, amikor a fegyveres és rendvédelmi dolgozók béremelésére, a hat havi fegyverpénzre 330 milliárd forintot juttat a kormányzat. A pedagógusok, a felsőoktatási és egyházi dolgozók béremelése pedig 153 milliárd forintot jelent. A szociális ágazat alkalmazottai és a bölcsődei dolgozók béremelése 71 milliárd forintba, míg az igazságügyi, hivatali és kulturális dolgozóké 86 milliárd forintba kerül.

Jövőre is lesz pénz béremelésekre, 13. havi nyugdíjra, nyugdíjprémiumra, otthonteremtésre, családtámogatásra és a beruházások ösztönzésére is. Úgy, hogy közben erősíti a kormány a pénzügyi egyensúlyt. A balliberális kormányzás idején rendre úgy próbálták a költségvetés hiányát lefaragni, hogy pénzt vettek el az emberektől. Ezt az Orbán-kormány a koronavírus-járvány és a mostani, orosz–ukrán háború miatt kialakult nehézségek idején sem teszi meg. 

Jövőre csak a családpolitikai kiadások és az adókedvezmény együttes összege ehhez az évhez képest is közel 450 milliárd forinttal emelkedik, így az eléri 3225 milliárd forintot.

Borítókép: illusztráció/Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában