Van, aki ezen is nyer

2022.06.07. 10:06

Így nyerészkedik a háborún Soros ukrán embere

A Dragon Capital nevű brókercég olyan erősen kötődik Soros György alapítványához, az Open Societyhez, hogy közösen hozták létre az Új Ukrajna Alapot (New Ukraine Fund) a majdani forradalom után, amelynek célja az ukrán vállalkozások támogatása volt – írja a Kontra.

A Tomas Fiala tulajdonában álló Dragon Capital egy brókercég, amely az ukrán gazdaság több szektorába is keres befektetőket. A céget 2000-ben hozták létre, és mára az egyik legnagyobb lett Ukrajnában.

– Nem csoda, hiszen olyan nemzetközi hátszéllel rendelkezik, amivel vélhetően nem sok másik a kelet-európai országban – teszi hozzá a Kontra.

A cég tulajdonosaként és vezérigazgatójaként tevékenykedő Fialáról érdemes megjegyezni, hogy a brókercéggel párhuzamosan a Transparency International Ukraine vezetőségének is a tagja. Vagyis miközben üzletemberként tevékenykedik, maga is az ukrán Soros-birodalom szerves része.

Olyannyira, hogy a Dragon Capital a Soros Alapítvánnyal közösen hozta létre az Új Ukrajna Alapot (New Ukraine Fund) még 2015-ben. Az alap célja az volt, hogy az ukrán gazdaság számos ágazatába befektetéseket keressen, és „tőkével és vezetői támogatással” lássa el a cégeket a teljesítmény fokozása és a technológiák fejlesztése érdekében.

A honlap nem is rejti véka alá, hogy honnan szerzik a szellemi hátszelet a tevékenységükhöz:

az URF fő befektetési tanácsadója a Soros Fund Management LLC, amely számos, kizárólag Soros család ügyfelei számára kezelt magánbefektetési alap tanácsadója.

A Soros ukrán szövetségesének számító Dragon Capital ugyanis az idén katonai kötvények kereskedelmébe fogott.

Rajtuk keresztül vehetünk 2022–2023-ban lejáró kötvényeket hrivnyában 10 százalék fölötti, dollárban 3,7 százalékos, euróban 2,5 százalékos hozamokkal.

A kötvényeket az ukrán állam bocsátja ki, de a Dragon mint széles nemzetközi és erős amerikai kapcsolatokkal rendelkező alap hirdeti és árulja ezeket az értékpapírokat. Ez pedig nyilvánvalóan nem a békét, hanem éppen a háborút és  az erőszakos ellenállást hivatott támogatni.

De hogy lássuk, hogy a Dragonnak milyen tőkeerős hátszele van, érdemes megemlíteni, hogy az általuk 2010-ben alapított Europe Virgin Fund nevű szervezetben az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank, a Svájci Befektetési Alap a Feltörekvő Piacokra nevű szervezet, a Fekete-tengeri Kereskedelmi és Fejlesztési Bank is érdekelt, és együtt is alapították mintegy 57 millió dollárból – olvasható a Kontra cikkében.

Az eredeti, teljes cikk ITT olvasható el.

Borítókép: Soros György (Fabrice Coffrini/AFP)

 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában