Aggasztó számok

2022.06.21. 23:36

Irán több mint száz embert végzett ki az idei év első negyedében

Irán több mint száz embert végzett ki 2022 első negyedévében, folytatva az aggasztó növekvő tendenciát az ENSZ-főtitkár jelentése szerint, amelyet kedden ismertettek.

Míg 2020-ban kétszázhatvan embert végeztek ki, 2021-ben legalább háromszáztízet, közöttük tizennégy nőt - jelentette ki Nada Al-Nashif, a világszervezet emberi jogi főbiztosának helyettese, aki ismertette António Guterres főtitkár jelentését az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában.
2022. január 1. és március 20. között "legalább százöt embert végeztek ki, akiknek a többsége valamilyen etnikai kisebbséghez tartozott".
A halálbüntetést továbbra is alkalmazzák olyan bűncselekmények esetében, amelyek nem tartoznak a súlyos bűnök alá, ami sérti a méltányos perhez való jogra vonatkozó nemzetközi normákat - közölte Nada Al-Nashif az Emberi Jogi Tanács ülésén.
Márciusban ötvenkét embert szállítottak a sirazi börtönbe, hogy kábítószer-kereskedelem miatt kivégezzék őket.
Az emberi jogok főbiztosának helyettese azt is bírálta, hogy továbbra is végeznek ki kiskorúakat, ami sérti a nemzetközi jogot.
2021 augusztusa és 2022 márciusa között legalább két, kiskorúként bűncselekményt elkövető fiatalt végeztek ki, és több mint 85 fiatal van jelenleg a halálsoron.
A főbiztos helyettese bírálta azt is, hogy túlzott erővel lépnek fel az iráni hatóságok a tüntetők ellen.
2022 áprilisában és májusában legkevesebb ötvenöt ember - tanár, ügyvéd, aktivista, művész és egyetemi tanár - került őrizetbe tüntetés miatt, és indult ellenük eljárás.
Irán "mellébeszélésnek" nevezte a jelentést. "Az emberi jogok nagy elveiből kis politikai eszközöket gyártani megdöbbentő és szégyenletes" - mondta Mehdi Ali Abadi, Irán genfi ENSZ-nagykövete.

Borítókép: illusztráció (Christoph Hardt /Geisler-Fotopress/dpa Picture-Alliance/AFP)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában