Augusztus 20.

2022.08.01. 16:23

Kovács Zoltán: már fesztiválként értelmezhetők a nemzeti ünnep programjai

A nemzeti összetartozás tudata, az egymásra való figyelés és a gondoskodás is tükröződni fog a programokban – emelte ki az államtitkár.

Az augusztus 20-ai nemzeti ünnep és a kapcsolódó rendezvények már fesztiválként értelmezhetők – mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára hétfőn Budapesten.

Kovács Zoltán emlékeztetett: tavaly a koronavírus-járvány hulláma utáni felszabadultság tükröződött az államalapítás ünnepe köré szervezett rendezvények látogatottságán. Több mint kétmillióan keresték fel a programsorozat helyszíneit és több mint félmillióan érkeztek a tűzijátékra.

A nemzeti összetartozás tudata, az egymásra való figyelés és a gondoskodás is tükröződni fog a programokban – emelte ki. Az államtitkár mindenkit arra kért, hogy méltóságteljesen ünnepelje augusztus 20-át a nemzet fővárosában, a szervezők mind tartalmi, mind biztonsági szempontból erre készülnek.

Kovács Zoltán tájékoztatása szerint hétfő reggel ülésezett a rendezvény biztonságos és zavartalan lebonyolításáért felelős operatív törzs, amely elfogadta a rendezvény biztonsági tervét.

Hangsúlyozta: augusztus 20., Szent István napja kiemelkedik a nemzeti emléknapok, ünnepek sorából, évek óta ezen a rendezvényen szólítják és mozgatják meg a legtöbb embert a programokkal.

Az államtitkár arról is beszélt: politikai hangulatkeltés zajlik, „megint kipécézték a tűzijátékot”, amelyet tavaly is megpróbáltak ellehetetleníteni. Hangsúlyozta: a tűzijáték esetében nemcsak a szerződések köttettek meg már tavasszal, hanem a beszerzések is megtörténtek.

Ebben a pillanatban drágább lenne nem megtartani a tűzijátékot, mint megtartani – fogalmazott, hozzátéve, hogy a költségek a tavalyi évhez képest a tűzijáték és a programsorozat esetében sem változtak.

Jakab Zsófia, a Magyar Turisztikai Ügynökség marketing- és kommunikációs vezérigazgató-helyettese a legjelentősebb ünnepnek nevezte augusztus 20-át. Az ünnepségsorozatra idén a tavalyi közel kétmillió látogatónál is több résztvevőre számítanak, húsznál több helyszínen, több száz programmal várják a kilátogatókat.

A Szent István-nap rendezvényeinek előkészületein és a négy napon át folyó programok megvalósításán több mint 12 ezer ember dolgozik - mondta.

Ismertetése szerint a nemzeti ünnep rendezvényei hagyományosan a Kossuth téri zászlófelvonással és a Szent István-napi díszünnepséggel kezdődnek, ezt a Magyar Honvédség légiparádéja, a Kapisztrán téren pedig hadászati bemutató követi, a tisztavatást idén is a Kossuth téren tartják. Az ünnepnapon ingyenesen megtekinthető az Országházban a Szent Korona.

Hozzátette: a négynapos ünnepségsorozat részeként családi és gyerekprogramok, valamint könnyűzenei koncertek is várják az érdeklődőket. A Mesterségek ünnepe mellett idén újra megrendezik a Divat & Design Fesztivált, a gasztronómiai kínálatot pedig a Magyar Ízek Utcája, a Csárdafesztivál, illetve a Food Truck Show színesíti.

A látogatók ellátásáról a meglévő vendéglátóipari egységek mellett több mint százötven kitelepülő kereskedő is gondoskodik, akiktől a tavalyi évben bevezetett megfizethető, szabott áras termékeket lehet megvásárolni – hívta fel a figyelmet.

Jakab Zsófia rámutatott: a rendezvénysorozat jelentős hozzáadott értéket képvisel a fővárosi turizmusban, tavaly a napi vendégéjszakák száma duplája volt az átlagos budapesti hétvégéknek. Augusztus 20-án meghaladta a 30 ezret, a négy nap összességében pedig 107 ezer vendégéjszakát töltöttek el a programokra érkezők Budapesten. A külföldi vendégek száma is 60 százalékra emelkedett – tette hozzá.

Azt mondta, a programok nemcsak számtalan vállalkozás és több tízezer vendéglátó megélhetéséhez járulnak hozzá, de komoly segítséget jelentenek Budapestnek a nemzetközi turizmus fellendítésében is.

A tűzijátékról Tóth Ferenc, a NUVU Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a megszokott időben, 21 órakor kezdődik a körülbelül félórás műsor, amely komplex audiovizuális élményt nyújt drón show-val, vetítéssel, épületfestéssel és hangjátékkal.

A Margit híd és a Petőfi híd között 4,5 kilométeren hét fő kilövési pontról – 80 méteres bárkákról – mintegy 250 méter magasra lövik fel a nagyobb elemeket, tűzvirágokat, az eget pedig az ezek között elhelyezett 65 másik vízi eszközről kisebb, 50 méteres magasságig emelkedő effektekkel díszítik. Bevonják az Erzsébet és a Szabadság hidakat is, ahonnan a történelmi műsorhoz igazodó szimbólumokat lőnek majd fel, a tűzijátékot hagyományosan görögtűz zárja.

Tóth Ferenc megjegyezte: a 40 ezer pirotechnikai eszközt 230 kilövési pontról lövik fel, 50 pirotechnikus és további közel száz ember dolgozik azért, hogy minden a helyére kerüljön. Kiemelte: minden pirotechnikai eszköz – amelyet Németországból, Olaszországból, Szlovéniából, Spanyolországból és Kínából szereztek be – rendelkezik európai minőségi megfelelőségi tanúsítvánnyal, a fellövést szabotázsvédett számítógépről vezénylik, és bármikor leállíthatók a tűzijátékok, akár egyesével is.

A Magyar Turisztikai Ügynökség közleményének tájékoztatása szerint a tűzijáték költsége nettó 1,3 milliárd forint.

Borítókép: Tűzijáték a Gellért-hegyi Szabadság-szobor felett Budapesten az államalapítás ünnepén, Szent István napján 2021. augusztus 20-án.
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában