Árnyékkormány

2022.09.21. 10:07

Felmondta a baloldali összefogást a Demokratikus Koalíció

Egyetlen baloldali párt sem reagált a Magyar Nemzetnek arra, hogy árnyékkormánya megalakításával a DK egyúttal kiszállt az ellenzéki összefogásból is. Abból az összefogásból, amit Gyurcsány Ferenc sürgetett a leginkább, és amit még a baloldal áprilisi kudarca után is védelmezett.

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció (DK) európai parlamenti képviselője, a párt árnyék-miniszterelnöke (elöl, k) és az árnyékkormánya tagjai a budapesti Off Kultúrszövőgyár Rendezvényközpontban tartott sajtótájékoztatón 2022. szeptember 19-én

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Anikó

– Vége az összefogásnak, a DK-nak többé nincs szüksége a többi baloldali pártra – a választói akarat semmibevételén túl ez a másik üzenete annak, hogy Dobrev Klára hétfőn bemutatta árnyékkormányát – írja a Magyar Nemzet.

Bár Gyurcsány Ferenc felesége már ekkor is kitért arra, hogy egyedül pártja kompetens egy ilyen feladatra, sajtótájékoztatója után pedig Molnár Csaba is tartott egy háttérbeszélgetést, ahol közölte: immár

fenntarthatatlannak tartják az ellenzéki összefogáson belül, hogy az egyszázalékos pártoknak is ugyanolyan súlyuk legyen a döntések meghozatalánál, mint egy 10–15 százalékos pártnak.

– A DK támogatottsága háromszor akkora, mint a Momentumé – hangoztatta a párt ügyvivője, az árnyékkormány kancelláriaminisztere. Közölte azt is, hogy a 2024-es az EP-választáson nincs értelme együtt indulni, míg az ezzel egy időben tartott önkormányzati választáson viszont igen. Itt ugyanakkor már nem szeretnének előválasztást, hanem helyben, az önkormányzatokban kell majd megegyezni. Molnár Csaba végül egyértelművé tette, a DK a maga részéről túllép azon, hogy 10-15 évvel ezelőtti események miatt magyarázkodjon. Mint fogalmazott, „vége a szégyenlősség korszakának”.

Gréczy Zsolt közösségi oldalán pedig többek között azzal indokolta az árnyékkormány létrehozását, hogy az ellenzéki együttműködés eddig minden formában megbukott.

Gyurcsány Ferencék tehát egyértelműen felmondták a baloldali összefogást, noha azt ő maga sürgette a legerőteljesebben.

– Vagy együtt győzünk, vagy sehogy – jelentette ki 2020-as évértékelőjén a bukott miniszterelnök, aki egy évvel később egyenesen politikatörténetinek nevezte az együttműködést. Sőt, Gyurcsány még nem sokkal a baloldal áprilisi veresége után is azt hangoztatta, hogy

ha van fontos fejleménye és megőrzendő eredménye az utolsó négy évnek, az az ellenzéki egység.

A teljes cikk ITT olvasható.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában