Kettős mérce

2022.09.03. 16:14

Hallgatnak Soros jogvédői az ElkXrtuk című film bíróságra citálása miatt

Az ElkXrtuk című film

A Soros-szervezetként is számontartott Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogászai szombaton nem, csak hétfőn kívánnak foglalkozni a szólás- és művészi szabadság kapcsán súlyos kérdéseket felvető, Hann Endre, a Medián közvélemény-kutató cég vezetője által a Megafilm Kft. ellen indított perről a Magyar Nemzet által feltett kérdésekre.

Az óriási közönségsikert aratott, a 2006-os véres események és a Gyurcsány-beszéd korába röpítő, vállaltan fiktív elemekkel dolgozó ElkXrtuk című film bíróságra citálása kapcsán a TASZ mellett a Magyar Nemzet az Amnesty International magyarországi szervezetét, illetve a Helsinki Bizottságot is megkereste, egyelőre azonban nem kapott választ.

A Magyar Nemzet szerette volna megtudni a baloldalon a szabadság- és emberi jogok élharcosaiként számontartott jogászoktól, hogy bíróság elé vihető-e vagy cenzúrázható-e egy vállaltan fikciós elemeket tartalmazó játékfilm. Az is kérdés, hogy szerintük egy játékfilm esetleges betiltása, a gyártócég megbüntetése kimeríti-e a szólásszabadság, az alapvető alkotmányos és emberi jogok elleni súlyos támadást, illetve vállalnák-e a magyar jogban eddig példa nélküli perben az alperes jogi védelmét, támogatását. 

Csütörtökön kezdődött meg az a személyiségi jogi per, amelyet Hann Endre, a Medián közvélemény-kutató cég vezetője indított az ElkXrtuk című fimet jegyző Megafilm Kft. ellen. A perrel kapcsolatban Kálomista Gábor filmproducer a Mandiner című lapnak kifejtette: politikai thrillert, fikciós alkotást készített, akkor is, ha sok tekintetben törekedtek a valóságos összefüggések bemutatására. Úgy fogalmazott: 

ebben a játékfilmben vállaltan fikciós elemek vannak. Nyilvánvaló, hogy nem lehettünk ott különböző hálószobákban, tárgyalókban, villákban. Mi a legjobb tudásunk szerint szedtük össze az információkat, amelyek alapján ez a film elkészült.

Rámutatott: „példaértékű, hogy egy fikciós játékfilmet úgy kezelnek, mintha egy újságcikk vagy oknyomozó dokumentumfilm lenne. Úgy látszik, a műfaji keveredéseket sem a bíróság, sem a felperes nem tudja tisztázni.” Hozzátette: tudomása szerint még soha senki nem perelt fikciós filmet személyiségi jogi sérelemért. A dolog annyira nonszensz, hogy sokáig úgy gondolta, per sem lesz Hann Endre kezdeményezéséből, de csalódnia kellett – hangsúlyozta. Kálomista Gábor felhívta a figyelmet arra, hogy amikor a balliberális oldal szerint „a művészi szabadság sérül – márpedig itt a művészi szabadságot alapjaiban kérdőjelezik meg –, az egész balliberális oldal ordítva sikítozik, most viszont mindenki nagyon csendben van”.

A Magyar Nemzet megjegyzi: nem az első eset, hogy a Soros György által támogatott, a milliárdos spekulánshoz közel álló szervezetek hallgatnak a sajtó-, szólásszabadság kérdésében, főleg, ha a kárvallottak jobboldaliak. Az egyik ilyen emlékezetes eset volt, amikor tavaly márciusban a Momentum azóta megbukott elnöke, Fekete-Győr András a DK elnökéhez, Gyurcsány Ferenchez hasonlóan megfenyegette a jobboldali újságírókat. 

Egy Facebook-videóban úgy fogalmazott, hogy „azokat a propagandistákat, és itt most propagandistákról beszélek – aki ott van a TV2-nél, aki ott van az Origóban –, akik szándékosan rossz hírét keltik másoknak, szándékosan hamis és valótlan tényt állítanak, akkor én őket egy időre eltiltanám a foglalkozásuktól, én eltiltanám a hivatásuk gyakorlásától. Mert újságírónak lenni, médiaszolgáltatónál dolgozni, az egy közfeladat, az egy köztájékoztatási feladat.”

A momentumos Fekete-Győr kijelentései ellen többek között a Magyar Nemzeti Médiaszövetség is tiltakozott, a baloldal és a Soros-szervezetek ugyanakkor Fekete-Győr fenyegetőzésére sem reagáltak. A TASZ és az Amnesty International sem adott ki azonnal tiltakozó közleményt, Bohár Dániel riporter megkeresésére írásos kérdéseket kértek a témából, hogy majd esetlegesen arra válaszolnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában