Hazug narratíva

2022.10.08. 08:18

Élen jár a baloldal a kilakoltatásokban

A baloldali narratívával ellentétben nem a fideszes, hanem a balliberális koalíció pártjai által uralt fővárosi kerületekben kezdeményeztek több kilakoltatást a magánszemélyekkel szemben az elmúlt években.

Illusztráció/A Magyar Szociális Fórum mozgalom tiltakozó akciója egy 11 fős család kilakoltatása ellen egy X. kerületi, Kápolna utcai bérház előtt 2013. június 11-én

Forrás: MTI

Fotó: Mihádák Zoltán

Élen járnak a kilakoltatásokkal a baloldali vezetésű kerületek

 – derült ki a Magyar Nemzet birtokába került információkból. 

A dokumentumok szerint 2019. november 1-jétől – tehát már az önkormányzati választások után –, egészen mostanáig a baloldali önkormányzatok, valamint vagyonkezelők által összesen 566 alkalommal kezdeményeztek végrehajtást.

A fővárosi kilakoltatások listáját a IV. kerület vezeti, Déri Tibor momentumos polgármester regnálása óta Újpesten 124 esetben kérte az önkormányzat a végrehajtás megindítását magánszemélyek ellen. 

A XIII. kerületben szintén meghaladja a százas nagyságrendet az elmúlt három évben indított kilakoltatási eljárások száma. A szocialista Tóth József vezette városrészben az utóbbi időben 111 esetben kezdeményezték, hogy magánszemélyek utcára kerüljenek az adósságaik miatt. 

Ugyancsak magas a kilakoltatások száma a VIII. kerületben, mivel a jelenlegi polgármester, Pikó András regnálása alatt immár nyolcvan esetben indítottak kilakoltatási eljárást Józsefvárosban.

A Magyar Nemzet grafikája
Forrás: MN-gyűjtés

Esetszámokat tekintve alig marad el egy másik baloldali városrész, a Niedermüller Péter vezette VII. kerület, mivel a Demokratikus Koalíció színeiben politizáló polgármester kerületében eddig 65 alkalommal léptek fel az adósokkal szemben. Kiemelendő egy másik, DK-s polgármester által irányított városrész is, ugyanis a III. kerületben Kiss László vezetése alatt 47 alkalommal fordult az önkormányzat a végrehajtókhoz, hogy intézkedjenek azokkal a kerületi lakosokkal szemben, akik nem tudták rendezni a tartozásaikat.

Az említett fővárosi kerületeken kívül több, baloldali vezetésű vidéki városban szintén nagy számban kezdeményeztek kilakoltatást az elmúlt három évben, így Miskolcon, Tatabányán, valamint Vácott is.

Mindez új megvilágításba helyezi azt, hogy csütörtökön Tordai Bence, a Párbeszéd társelnöke közösségi oldalán jelentette be, hogy – megfogalmazása szerint – egy „fideszes kilakoltatás” ellen tiltakozott az V. kerületben, amit Szentgyörgyvölgyi Péter, a Fidesz politikusa vezet. 

A lap információi szerint Belváros-Lipótvárosban az említett baloldali kerületeknél jóval kevesebb, mindössze 17 esetben kezdeményeztek kilakoltatást 2019 novembere óta. Továbbá az egyetlen olyan kerület, ahol egyáltalán nem indítottak kilakoltatási eljárást, a szintén jobboldali vezetésű XXI. kerület.

A teljes cikket itt olvashatja el

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában