Berlin

2022.10.10. 19:50

Orbán Viktor: 2010 óta minden válságból erősebben jöttünk ki, mint ahogy belementünk

A kormányfő a magyar-német gazdasági kapcsolatokról rendezett fórum előtt találkozott Olaf Scholz német kancellárral is.

Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Magyarország 2010 óta minden válságból, a 2008-2009-es globális gazdasági válságból, a migrációs válságból és a Covid-válságból is erősebben jött ki, mint ahogy belement - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Berlinben, a magyar-német gazdasági kapcsolatokról rendezett fórumon. 

A kormányfő a fórum előtt találkozott Olaf Scholz német kancellárral is. Erről elmondta, hogy gyümölcsöző megbeszélést folytattak, a kétórás egyeztetésen minden nehéz és komplikált témáról szót ejtettek, és "mindenki elégedett lehet" annak eredményeivel. 

Emlékeztetett Orbán Viktor arra is, hogy kétévente látogatást tesz a kancellárnál és a német gazdasági közösségnél. 

Előadásában a kormányfő politikai okokkal indokolta azt, hogy Magyarország sikeresen kezelte a válságokat 2010 óta. 

ORBÁN Viktor
Orbán Viktor Berlinben
Fotós: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Mint felidézte, a gazdasági világválság idején Európában arról folytattak vitát, hogy a krízis konjunkturális vagy szerkezeti válság. A legtöbb európai ország konjunkturális válságnak tekintette - tette hozzá Orbán Viktor, majd azt mondta: ezt az értelmezést sosem fogadta el, ő strukturálisnak tekintette a válságot, amely mögött az van, hogy Európa folyamatosan veszíteni fog Ázsiával szemben GDP-ben, piacokban és technológiai versenyben, hacsak nem változtat. 

Orbán Viktor az erre adott helyes válasznak a mély strukturális reformot nevezte, majd hozzátette: 2010 után ennek megfelelően alakították át a magyar gazdaságot. 

Hangoztatta: a magyar modell a társadalompolitika terén konzervatív, Helmut Kohl német kancellár időszakára emlékeztető politika. A kormány munkaalapú társadalomban gondolkodik, amelynek a középpontjában a család áll. A bruttó hazai össztermékből családtámogatásra Magyarországon fordítanak a legtöbbet, és a kormány alapvetően a munkán keresztül finanszírozza a családokat. Míg 2010-ben a foglalkoztatási ráta alig volt 50 százalék fölött, ma már 75 százalék körüli - emlékeztetett. 

Kijelentette a miniszterelnök, hogy a kormány épít a nemzeti büszkeségre is, és azt szeretné, ha ez egyre inkább a teljesítményen alapulna. 

Magyarországon nincs multikulturalizmus - tette hozzá. 

ORBÁN Viktor
Orbán Viktor Berlinben
Fotós: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Orbán Viktor fogalmazása szerint a magyar modell gazdasági alapjának egyik fontos összetevője az alacsony adószint. A világon egyedül itt van egysávos személyi jövedelemadó, nincs örökösödési adó, és alacsony, 9 százalékos a társasági adó is. Ami pedig az egyenlőséget illeti, a magyar álláspont szerint az inputnál, vagyis az oktatásnál, a munkakeresésnél kell megadni az esélyt. Az output, a teljesítmény oldalán viszont "inkább a különbségek pártján vagyunk" - emelte ki. 

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy ha Magyarország nem védi meg a határait, összeomolhat az egységes európai uniós belső piac. Hangoztatta, hogy mivel Magyarország nyitott ország, a határvédelem gazdaságpolitikájának is része kell, hogy legyen. 

Kijelentette: a következő időszakban politikai biztonságra, energiabiztonságra és fizikai biztonságra is szükség van. A politikai biztonságot a kormány stabilitása garantálja, a fizikai biztonságot egyebek között azzal lehet biztosítani, hogy Magyarország továbbra is a béke szigete lesz, az energiabiztonságnak pedig fontos része, hogy az országnak hat hónapra elegendő gáztartaléka van. 

"Aki velünk együttműködik, az jól jár" - szögezte le Orbán Viktor. 

A német vállalkozókhoz szólva hangoztatta: nincsen meglepetés a magyar gazdaságban, pontosan meg tudjuk mondani, hogy melyik szektorban milyen közép- és hosszú távú tervei vannak a kormánynak. Számos nagy német céggel most is érvényben vannak a megállapodások a távközlés, a digitalizáció, valamint a zöld energiára való átállás terén főként arról, hogy mely területeken tudnak bekapcsolódni a magyar modernizációs programba. 

Úgy vélte, hogy a magyar-német gazdasági együttműködésnek alapvetően nem gazdasági alapjai vannak, hanem kulturális természetűek. Mint fogalmazott, Magyarországon van egy "pozitív előítélet" Németország iránt, részben történelmi okokból, részben a német kulturális teljesítménynek köszönhetően. A kétoldalú együttműködés fundamentumait semmiféle politikai kampány vagy esetenként felmerülő egyet nem értés gazdasági kérdésekben nem tudja lerombolni - szögezte le. 

Kiemelte azt is: Magyarországon már 6 ezer német társaság találja meg a számításait, és 300 ezer család keresi meg a kenyerét olyan munkahelyeken, amelyek német cégekben vannak. Hazánk a világ ötödik leginkább high-tech országa, és exportteljesítmény terén is jóval előrébb áll, mint azt népessége indokolná. Magyarország emellett a világ 10 legnyitottabb gazdasága közé tartozik az export és a GDP aránya alapján, továbbá a tíz legkomplexebb ország egyike is a GDP összetettségét tekintve, vagyis számos ágazatra épül. 

Orbán Viktor kijelentette: ma a legnagyobb kihívás az, hogy a kontinenst recesszió fenyegeti egyebek között az energiaárak meredek emelkedése miatt. A fő kérdés pedig az, hogy ha lesz európai recesszió, képes lehet-e Magyarország egyedül talpon maradni. Úgy vélte, hogy ennek érdekében a fejlesztésre, a beruházásokra és a technológiai innovációra kell fektetni a hangsúlyt. Kijelentette: ennek a törekvésnek köszönhető, hogy idén 5-6 százalékos a növekedés, és tavaly 7 százalékos volt.
 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában