Szembenézés a múlttal

2022.12.19. 22:31

Mark Rutte bocsánatot kért Hollandia rabszolgaságban játszott szerepéért

A rabszolgatartó múlt miatt a ma élő embereket nem lehet hibáztatni, azonban a holland állam felelősséggel tartozik az általa okozott szenvedésekért – mondta az ország miniszterelnöke.

Mark Rutte holland miniszterelnök kormánya nevében bocsánatot kér a holland rabszolga-kereskedelem és rabszolga-tartás miatt a hágai Országos Levéltárban 2022. december 19-én

Forrás: MTI/AP

Fotó: Peter Dejong

Mark Rutte holland miniszterelnök hétfőn Hágában a holland állam nevében bocsánatot kért országa rabszolgaságban játszott szerepéért és annak a rabszolgák leszármazottjaira gyakorolt hatásaiért.

A kormányfő mintegy 20 perces ünnepélyes beszédet mondott a hágai nemzeti levéltárban, amelynek keretében „emberiesség elleni bűncselekményként” említette a rabszolgaságot, és hangsúlyozta, hogy a holland társadalomnak ennek fényében kell alakítania gondolkodásmódját az ország történelmével kapcsolatban.

Mint mondta, korábban úgy gondolta, hogy „nincs törvényes módja annak, hogy a kormány felelősséget vállaljon olyasmiért, ami nagyon régen történt”, de hozzátette, hogy „azóta más véleményen van”. Fogalmazása szerint a történelmet nem lehet csak úgy átlépni, mivel „a rabszolgaság hagyatéka a jelenben, a rasszizmusban és a diszkriminációban tükröződik vissza”.

„Ahhoz, hogy ezt megtörjük, nyíltan és őszintén szembe kell néznünk a múlttal” – hangoztatta.

Hozzátette azt is, hogy a rabszolgatartó múlt miatt a ma élő embereket nem lehet hibáztatni, azonban a holland állam felelősséggel tartozik az általa okozott szenvedésekért.

Míg több holland nagyváros az utóbbi években felelősséget vállalt a múltbeli rabszolgatartás és -kereskedelem miatt, Rutte tavaly még azon az állásponton volt, hogy fokozná a holland társadalom megosztottságát, ha az egész állam nevében bocsánatot kérne az ország gyarmatosításban játszott szerepéért. A kormány november elején jelentette be, hogy a belügyminisztérium illetékes tanácsadó testületének év eleji ajánlása alapján december közepén hivatalos bocsánatkérést terveznek.

A kabinet tagjai hétfőn a volt holland gyarmatokra látogatnak, hogy ott tegyék meg a bejelentést.

A kormány tervei eleinte ellenállásba ütköztek, mert több suriname-i jogvédő csoport elsietettnek nevezte a bocsánatkérést, és keresetet nyújtott be egy holland bíróságon, hogy halasszák el jövő július 1-jére, a rabszolgaság eltörlésének 160. évfordulójára. Az érintett csoportok szerint ez a dátum sokak számára történelmi jelentőséggel bír, míg december 19. csak egy véletlenszerűen kiválasztott nap. A bíróság december 15-én elutasította a keresetet.

A kormány most azt is bejelentette, hogy egy 200 millió eurós alapot hoz létre olyan kezdeményezések támogatására, amelyek célja, hogy tudatosítsák Hollandia gyarmattartó múltját.

A holland birodalom a világ szinte minden pontján – Észak- és Dél-Amerikában, Afrikában, a Közel-Keleten, Délkelet-Ázsiában, valamint az indiai szubkontinensen és a karibi térségben is – rendelkezett gyarmatokkal. A Holland Nyugat-indiai és a Kelet -indiai Társaság rabszolga-kereskedelme jelentősen hozzájárult az ország gazdasági világhatalmi státuszához a 17. században.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában