Felvidéki magyar politikus

2022.12.30. 18:50

Meghalt Duray Miklós

A felvidéki magyar politikus súlyos betegség után, 77 évesen hunyt el csütörtökön.

Duray Miklós szlovákiai magyar politikus 2016-ban

Forrás: MTI

Fotó: Szigetváry Zsolt

Elhunyt Duray Miklós felvidéki magyar politikus, közíró, egyetemi tanár pénteken - közölte a Szövetség a Közös Célokért civil szervezet és a Felvidék.ma szlovákiai magyar hírportál az MTI-vel. Mint írták, Duray Miklós halálával a felvidéki magyar közösség és politikai élet egyik legnagyobb formátumú, meghatározó alakját, „oszlopát” veszítette el.

 

Aki ismerte őt, tudja, nem túlzás azt mondani: az a típusú ember volt, aki egy nap alatt legalább kettőt élt. Ritkán lehetett őt otthon találni, tétlenül pedig soha

 

– idézték a lapot. 

Mint írják, Duray Miklós 1965-től fogva aktívan politizált. Bár tanulmányait a prágai tavasz eseményei megszakították, 1971-ben szerzett geológusdiplomát, majd doktori címet 1977-ben. Elnöke volt a pozsonyi József Attila Ifjúsági Klubnak, csatlakozott a Charta ’77 aláíróihoz, megszervezte az illegális Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottságát. Majd 1990-ben megalapította az Együttélés Politikai Mozgalmat, később pedig az MKP (Magyar Közösség Pártja) elnöke lett, 1994–2008 között parlamenti képviselő volt.

Duray Miklós munkásságát többször is elismerték, így többek között a Bethlen Gábor-díjat (1988); a Magyar Köztársaság Aranyérmét (2000); a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét (2001) és a Szent István-díjat (2003) is megkapta.

Kövér László részvétét fejezte ki Duray Miklós halála miatt

Kövér László, az Országgyűlés elnöke, a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma elnökének üzenetét a Pozsonyi Magyar Nagykövetség részvétnyilvánításával együtt Márvány Miklós ideiglenes ügyvivő továbbította Forró Krisztiánnak, a szlovákiai magyar Szövetség párt elnökének –  tájékoztatta az Országgyűlés sajtófőnöke szombaton az MTI-t.

Üzenetében Kövér László hangoztatta: meggyőződése, hogy Duray Miklós személyében nem csak családja, a felvidéki magyar közösség, de a világ magyarsága is egy meghatározó és kiváló személyiséget veszített el, aki életét a nemzet, a köz szolgálatának szentelte. Ritkán adatik meg bármely közösségnek, hogy hozzá hasonló vezetője, gondolkodója, tanára legyen – emelte ki.

 "A ma minket ért veszteség arra is figyelmeztet, hogy becsüljük meg nagyjainkat még életükben, emlékezetüket pedig tegyük méltóvá a mögöttük hagyott életműhöz"

 – áll Kövér László részvéttáviratában.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában