Csődközeli állapot

2022.12.19. 07:04

Wintermantel Zsolt: a főváros vezetését teljes dilettantizmus jellemzi

A Fidesz–KDNP fővárosi képviselőcsoportjának vezetője szerint ilyen csődközeli állapot soha nem volt még a fővárosban.

Karácsony Gergely főpolgármester beszél a Fővárosi Közgyűlés ülésén a Városházán 2022. november 30-án

Forrás: MTI

Fotó: Soós Lajos

Nehéz helyzetek mindig is voltak, a BKV-t egyszer a Medgyessy-kormány idején kellett már konszolidálni, majd 2011-ben minden önkormányzatot konszolidáltak. De ezek a helyzetek nem jelentettek csődközeli állapotot Budapest életében. Még a 2008-as nagy gazdasági válság utóhatásai miatt sem került ilyen helyzetbe a város, sőt folyamatos fejlesztések voltak Tarlós István első főpolgármesteri ciklusában is – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Wintermantel Zsolt. A Fidesz–KDNP fővárosi képviselőcsoportjának vezetője szerint nehezen hihető, hogy eltűnt az a kétszázmilliárd forintnyi többlet, amivel Tarlósék átadták a fővárost, de tény, hogy 57 milliárd forintos hiány lesz a jövő évi fővárosi költségvetésben.

A kormánypárti politikus szerint a ciklusban számtalan olyan dolog és újdonság történt, ami korábban sosem. – Sem Demszky és sem Tarlós idején nem maradt el belső csatározások miatt Fővárosi Közgyűlés. Soha nem volt olyan, hogy egy megválasztott főpolgármester miniszterelnök-jelölti kampányba kezdett. És olyan sem történt még, hogy egy főpolgármester három év regnálás után egyetlen olyan beruházást sem tud felmutatni, amit az elejétől a végéig ő kivitelezett. Nemrég a Lánchíd és a Blaha átadása történt meg, mindkettőt Tarlós idején kezdték el, a megvalósítás pedig jóval drágábban történt meg, csökkentették a műszaki tartalmat – sorolta Wintermantel Zsolt, hozzátéve: vannak minden önkormányzatot érintő nehézségek, de a főváros vezetését teljes dilettantizmus jellemzi.

A Fidesz–KDNP fővárosi képviselőcsoportjának vezetője úgy látja, a főváros olyan helyzetbe kerül, hogy csak költ, és másoktól, elsősorban a kormánytól vár segítséget. Mint fogalmazott, kockázatos helyzetbe fog kerülni a városvezetés: ha nem terveznek takarékossági intézkedéseket, csődbe juthat Budapest.

A teljes cikket itt olvashatja el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában