Dagad a botrány

2023.01.03. 09:50

Brüsszeli korrupciós ügy: gyorsított eljárásban függeszthetik fel két képviselő mentelmi jogát

Az Európai Parlament a belga igazságügyi hatóságok kérelmére sürgősségi eljárást indított két képviselője mentelmi jogának felfüggesztésére - tájékoztatott az uniós parlament kedden.

Roberta Metsola

Forrás: AFP

Fotó: John Thys

Az EP tájékoztatása szerint a vonatkozó intézményi eljárás megkezdését Roberta Metsola, az EP elnöke hétfőn kezdeményezte, az EP elnöke ugyanakkor nem nevezte meg az érintett képviselőket.

Megerősített információk szerint a belga ügyészség Eva Kaili görög szocialista képviselőnek, az Európai Parlament alelnökének korrupciós ügyével kapcsolatban a belga Marc Tarabella és olasz frakciótársa, Andrea Cozzolino mentelmi jogának felfüggesztését kérte január 2-án.

Metsola Twitteren közzétett bejegyzésében leszögezte:

senki sem marad büntetlenül.

Az EP közleményében azt írták: 

az első eljárási lépések megtörténtek, az EP-elnök a lehető legelső adandó alkalommal, várhatóan január 16-án, az EP strasbourgi plenáris ülésén bejelenti a hivatalos ügyment megkezdését.

 A mentelmi jog felfüggesztéséről szóló kérelmet ezt követően az EP jogi bizottsága (JURI) elé terjesztik, hogy tegyen javaslatot a szükséges határozat elfogadására.

Az EP közleményében közölte azt is, hogy az EP elnöke az elkövetkező hetekben be kívánja mutatni az intézmény átláthatósági szabályainak reformjára vonatkozó javaslatait, beleértve a jelenlegi szabályok felülvizsgálatát és a belső rendszerek javítását.

Az EP vonatkozó eljárásának szabályai szerint a képviselők mentelmi jogának felfüggesztésére irányuló kérelmet az EP-elnök az uniós parlament plenáris ülésen jelenti be, majd az illetékes jogi bizottsághoz utalja. A szakbizottság a kérelmet megvitatja, majd ajánlást fogad el a kérelem plenáris szintű jóváhagyására vagy elutasítására. Az ajánlást ezután az EP plenárisa elé terjesztik. Amennyiben az EP a plenáris ülésen az ajánlást egyszerű többséggel elfogadja, az elnök az EP-határozatról tájékoztatja az érintett képviselőt vagy képviselőket és az illetékes nemzeti hatóságokat.

Roberta Metsola arra kérte az EP jogi szolgálatát és szakbizottságait, kezeljék kiemelten az eljárást, hogy az február 13-ig lezárulhasson

 - tájékoztatott az uniós parlament.

Az Európai Ügyészség főügyésze korábban, december 15-én két görög európai parlamenti (EP) képviselő, a szocialista Eva Kaili és a néppárti Maria Spyraki mentelmi jogának felfüggesztését is kérte.

Kailit, valamint három társát december 9-én tartóztatták le a belga hatóságok egy korrupciós ügyben indított nyomozás részeként. A rendőrség közlése szerint csaknem 1,5 millió eurót foglaltak le a brüsszeli régióban az ügyben végrehajtott házkutatások során. A vád ellenük: bűnszervezethez tartozás, pénzmosás és korrupció.

Az eljáró belga bíróság december 22-én egy hónappal meghosszabbította Eva Kaili előzetes letartóztatását. Társainak december 14-i meghallgatását követően a bíróság mindhármuk fogvatartásának meghosszabbítása mellett döntött.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában