Konfliktus

2023.01.30. 17:11

Törökország jóváhagyhatja Finnország NATO-csatlakozását, de Svédországét nem fogadja el

Recep Tayyip Erdogan török elnök jelezte, hogy országa engedélyezheti Finnország NATO-csatlakozását, ellenben Svédországéval, amit Ankara provokációkra hivatkozva nem támogat – írta hétfőn a Yeni Safak török kormánypárti napilap.

A török elnöki hivatal sajtóirodája által közreadott képen Recep Tayyip Erdogan török államfő részt vesz a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) parlamenti frakciójának ülésén Ankarában 2023. január 18-án

Forrás: MTI/EPA/Török elnöki hivatal sajtóirodája

„Finnországot illetően más üzenetet adhatunk”. Amikor ezt megteszik, „Svédország sokkot fog kapni” – fogalmazott az államfő vasárnap egy, az északnyugat-törökországi Vezirhanban tartott rendezvényen. Figyelmeztette ugyanakkor Helsinkit, hogy nem szabad ugyanabba a hibába esnie, mint Stockholmnak – adta hírül az MTI.

Erdogan január 23-án kijelentette: nyilvánvaló, hogy Svédország nem számíthat Törökország támogatására a NATO-csatlakozáshoz a „gyalázatos” Korán-égetés után. 

A török államfő leszögezte: ha Stockholm nem mutat tiszteletet a muszlimok hite iránt, Törökország nem fogja támogatni Svédország NATO-csatlakozását.

Ankara a svéd és finn NATO-csatlakozás jóváhagyásának feltételeként a nemzetközileg is terrorszervezetnek nyilvánított PKK ott élő tagjainak kiadatását követeli. A PKK 1984 óta folytat fegyveres felkelést Délkelet-Törökországban a kurd kisebbség függetlenségéért.

Finnország kitart amellett, hogy Svédországgal együtt csatlakozzon a NATO-hoz, legkésőbb a júliusi csúcstalálkozón Vilniusban 

– közölte a finn külügyminiszter hétfői sajtótájékoztatóján Helsinkiben.

Továbbra is Svédországgal együtt szeretnénk csatlakozni a NATO-hoz

– hangoztatta Pekka Haavisto. Hozzátette: a júliusi vilniusi NATO-csúcsra mint fontos mérföldkőre tekint, reményei szerint ugyanis a két ország jelentkezését legkésőbb akkor elfogadják majd a tagországok.

A finn diplomácia vezetője Törökország vasárnapi és hétfői kijelentéseire reagált, amelyekben Ankara jelezte, hogy Finnország NATO-csatlakozását jóváhagyná, ellentétben Svédországéval. 

Haavisto török hivatali kollégája megerősítette az államfő kijelenzéseit, s hétfői sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: igazságosnak tartaná, ha a két ország csatlakozásának ratifikálásakor megkülönböztetnék a „problémás és kevésbé problémás országokat”, az előbbi alatt Svédországot értve. Mevlüt Cavusoglu hozzátette: ha a NATO országai a két északi állam csatlakozása mellett döntenek, hajlandóak lennének Finnország kérelmét külön elbírálni.

Voltak ugyan előrelépések Svédországban - mind alkotmánymódosítások, mind pedig törvénymódosítások -, de sajnálatos módon visszalépések is történtek olyan csoportok provokációi révén, amelyek Svédország NATO-csatlakozását akarják megakadályozni

– mondta hétfőn a török külügyminiszter.

Stockholm és Helsinki tavaly együtt nyújtotta be NATO-csatlakozási kérelmét. Ahhoz, hogy ők is tagjai legyenek a katonai szervezetnek, mind a 30 tagállamnak jóvá kell hagynia a kérelmeket. Már csak két ország beleegyezése várat magára, az elmúlt hetekben azonban Svédországban több utcai provokáció - köztük egy Erdogan-bábu felakasztása vagy a Korán elégetése - is útjába állt annak, hogy Törökország ratifikálja Svédország csatlakozását.


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában