Befolyásolás

2023.02.27. 12:20

A magyar baloldali médiának is jut bőven a Soros-dollárokból

Folyamatosan növekszik a számuk az Amerikából finanszírozott, magukat függetlenként meghatározó újságíró-szervezeteknek, újságoknak.

Soros György a World Economic Fórumon 2022. május 24-én

Forrás: Fabrice Coffrini

Fotó: AFP

A magyar baloldali médiához is jócskán gurulnak az amerikai dollárok. A washingtoni Külügyminisztérium egyik alosztálya egy pályázaton keresztül 300 millió forinttal támogatja a Telex újságíróképzését. A Telex éves költségvetése nagyjából 800-900 millió forint közé tehető, tehát kiemelkedően jelentős az az összeg, amit Amerikából kapnak – írja a Tűzfalcsoport.

A lap szerint, az már régóta egyértelmű, hogy a baloldali magyar nyilvánosságot jelentős részben a Soros-féle NGO-kon keresztül támogatják.

Hozzátették, hogy Soros György hatékony közreműködésével érkezik a nemzetközi dollármédiába az a tőke, amellyel a globális liberális elit igyekszik lejáratni hazánkat és más szuverenista országokat azzal a céllal, hogy a hazai közvéleményt a saját országa, politikai vezetése és a saját érdekei ellen fordítsák.

A Telexen túl vannak más médiaprojektek is, amelyeket közvetlenül az amerikai baloldal támogat. A napokban került fel az internetre egy elsőre „átlagosnak tűnő”, balliberális felhívás, amelyet a Független Médiaközpont hirdetett meg – írják. A Tűzfalcsoport utánajárt az eseménynek, így a lap szerint teljesen világos, hogy egy újabb proxy-projektről van szó, ahol lényegében olyan fiatalokat, tartalomgyártókat akarnak képezni, akik a későbbiekben úgynevezett virális tartalmakat fognak készíteni világszerte.

A Tűzfalcsoport cikkében arra is kitért, hogy a Független Médiaközpont által meghirdetett közösségépítésben és képzésben olyan „független” tanárok vesznek részt, mint Ács Dániel (444.hu, FreeSZFE, ELTE), Szigeti Péter (24.hu), és Weyer Balázs (Főszerkesztők Fóruma).

A felsoroltak alapján tehát a Soros által fizetett 444, a balliberális 24.hu és Weyer Balázs az Amerikából támogatott Független Médiaközpont munkatársa határozza meg, hogy mi számít tényszerűnek, igaznak, hamisnak és legfőképpen függetlennek.

A teljes cikket itt olvashatja el.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában