Valós veszély

2023.03.24. 10:28

Egyre több ország követeli a szélsőbaloldali csoportok terrorszervezetté nyilvánítását

Az Origo cikksorozatának záró részében bemutatja, milyen érvek szólnak a szigorúbb törvényi fellépés mellett, és az is kiderül, hogy az uralkodó baloldali elit milyen módon védelmezi a szélsőségeseket.

Illusztráció

Forrás: Hans Lucas/AFP

Fotó: Guillaume Pinon

Az elmúlt években szerte Európában és az Egyesült Államokban is felerősödtek azok a hangok, amelyek az Antifa betiltását és terrorszervezetté nyilvánítását követelik. 

A német közvélemény egyre nehezebben viseli az utcai erőszakot tudatosan és szervezetten alkalmazó szélsőbaloldal ténykedését, de nemcsak az egyének tiltakoznak, hanem civil szervezetek és politikai erők is felemelték a hangjukat. A Demokrácia-Védelem nevű, pártoktól deklaráltan független polgárjogi mozgalom a portálján 2020-ban már nyílt levelet címzett a német belügyminiszterhez, azzal a felszólítással, hogy tiltsa be az Antifasiszta Akciót (Antifa) és minősítse terrorista szervezetté. Szerintük az Antifa erőszakos cselekményeket követ el, megfélemlíti a másként gondolkodókat és szabotálja a kampányrendezvényeket. 

Hazánk alapvető politikai, alkotmányos, gazdasági és társadalmi struktúráinak súlyos destabilizálásával, lerombolásával küzd szabad demokratikus jogrendünk ellen. A német nép érdekében most le kell csapolni a baloldali szélsőséges mocsarat

 – fogalmaztak a civil jogvédők. 

A német patrióta jobboldali erő, a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint a zöldeket már előző, így harmadik legnépszerűbb párt, az Alternative für Deutschland (AfD) európai parlamenti képviselői tíz napja nyújtottak be állásfoglalási indítványt, hogy tegyék fel az Antifa mozgalmat az Európai Unió terroristalistájára. A dokumentum szerint az Antifa továbbra is erőszakot követ el Európában és az Egyesült Államokban, elnyomja a gondolat- és véleményszabadságot Európában, „listákat” és más elnyomó intézkedéseket alkalmaz. Az Antifa állítólag más terroristacsoportoktól kapott kiképzést Szíriában. A legutóbbi, halálos szándékú támadásokat az Antifa követte el mind Budapesten, Magyarországon civileket támadva, mind később Németországban, ahol több mint ötven rendőr megsérült. 

Felszólítjuk a főképviselőt és az EU Tanácsát annak biztosítására, hogy az Antifa felkerüljön az EU terroristalistájára

 – fogalmaztak a német EP-képviselők.

Az Európai Bizottságtól is lépéseket követelnek a terrorista Antifa ellen

Tom Vandendriessche, a belga Flamand Érdek nevű párt brüsszeli képviselője még tavaly év elején tett fel írásbeli választ igénylő kérdést az EP-ben az Antifa egyre erőszakosabb akciói miatt. A flamand politikus úgy fogalmazott: az Antifa egy baloldali, decentralizált politikai szervezet, amely azt állítja, hogy harcol a rasszizmus és a fasizmus ellen. Ugyanakkor „az autonóm csoportok az Antifa zászlaja alatt hajtanak végre politikai akciókat, és nem kerülik az erőszakot. Nemrég fény derült arra, hogy az Antifa összeállított egy „halállistát”, amelyen a jobboldali AfD párt 53 politikusa szerepel, a bombakészítési utasításokkal együtt – hívta fel a figyelmet Vandendriessche. 

Tud-e a bizottság hasonló listákat más országokban? Mit tesz a bizottság a jobboldali polgárok és politikusok biztonsága, valamint politikai jogaik védelme érdekében?

– tette fel a kérdést a képviselő. Majd azt is megkérdezte, hogy hajlandó-e a bizottság az Antifát terrorista szervezetnek tekinteni és betiltani minden ilyen néven fellelhető szervezetet?

A teljes cikket itt olvashatja el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában